Balassa Péter: Nádas Péter - Tegnap és ma. Kortárs magyar írók (Pozsony, 1997)
V. Egy emlék-mű és interpretációs közössége
átváltozása - az utolsó mely megfelel all. fejezet utolsó három és fél oldalának, annak negatív előjelű ellenpólusa. Tipologikus gondolkodásszerkezet, még egyszer.) Itt ugyanis a megalkotott és a mű folyamatában igazolt távlat szövődik össze végzetszerűen az élet szakadékéval mint büntetéssel. Mondhatni, kissé nyersen: ebben a világban a szabadság erósza elnyeri (méltatlan) büntetését. A szabadulásvágy távlatában gőg és alázat egyszerre tárul fel, az átlépés, az átmenet, az átvonulás és átváltozás: a határok átlépése (a kelet-nyugati Fal trivialitásáig bezárólag) a szépség és az egy-mindenség sóvárgásának jegyében - kioltja a vitalitás erőit és szakadékká változik. A távlat legmagasabb/legmélyebb pillanataiban az akarás és a törekvés kioltódása mint villanásnyi megváltódás - az állatmetamorfózis nevető élményében, az Übermensch pillanatnyi helyhez kötődésében, ami egyértelmű a test templomának pillanatnyi újraépítettségével -, nos ez az, amiért élettel kell és mintegy szükséges fizetni. Ebben csak egy motívum a genetikus öröklődés, elődök, megkettőzött személyek szörnyűségeinek morális, lélektani hagyatéka, ami önmagában is aligha túlélhető. így változik a mitikus és a fenséges-esztétikai horizont és a történelmi-politikai-kulturális kontextus - az alkat, az alakzat individuális sorsformájává, távlattá, mely: meglakol. Hiszen alternatívája nem egzisztál. A bűnhődés szerkezete ebben a regényben úgy is felfogható talán, hogy a Self, az ipseitás pillanatnyi megszületéséért az ego, az identitás halálával kell fizetni? Az ipseitásnak, a Selfnek a szublimációhoz, a „kulturális” fenségeshez mint „felfelé”-hez való kötöttsége Nádas Péter művében irányt változtat, és a leszállás, a mélybe pillantás, illetve a tenyészetbe süllyedés emancipatorikus, mégis titánivétkes módon megszabadító irányává változik. A szublimáció tettei és szenvedései nem „fent”, hanem „lent” és „bent”, a regresszió vakmerő közelében esnek meg. Ismét Nietzschével szólva: „...a szakadék visszanéz beléd”. A távlat szakadékos dimenzióihoz elérni azt jelenti, hogy egyúttal el is veszítjük, épp a távolság és/vagy a mélység által, a vitalitást biztosító határokat. Nem a mértéktelenség pol406