Balassa Péter: Nádas Péter - Tegnap és ma. Kortárs magyar írók (Pozsony, 1997)
V. Egy emlék-mű és interpretációs közössége
nem mindennek felülírása az elbeszélés megcselekvésének utolsó pillanatig fennálló kötelezettségében. „Nem hiszem, hogy utolsó mondatának szánta. Minden jel arra utal, hogy másnap rendesen, egy előre nem látható és hátramaradt jegyzeteiből nem kikövetkeztethető mondatban folytatta volna az életét.” (Kiemelés - BP.) Az írás, az elbeszélés kötelezettsége, mint a regény öntükröző-narratív etikája valami elfogadást, ám az elfogadott igazságosságára való rá nem kérdezést tartalmaz. Nem teodicea, hanem fiúság. Hiszen az elbeszélés „a legreálisabb életremény”, „az ész reménye a sors ellenében” (Évkönyv), amely azonban csak puszta létrejötte és felhangzása által az: a fiúság szabad egzisztenciája a végletesen apai világrendben menthetetlen. Ezért ismétlődik az a csöndes hanghordozás a végéhez közeledve, amely ilyen szavakban nyilvánítja magát: ez történt, így megy ez, vége volt, vége van, ilyen egyszerű, igen - ezek a szavak a narkós fiú felkiáltásait nyugtázzák, immár a vád szava nélkül. Ennyiben és csak ennyiben Nádas Péter könyve megigazulás, a pusztulásban szerkezetű történetek megalkotott tanúsága, magának az állandóan osztott, tipologikus elbeszélésnek az aszketikus gyakorlásában, amelynek nem adható meg a kezdete az időben, csak a mindig újra folytatódó eredendősége, engagement immobile-yd (Simone Weil) az elbeszélt időve/. A folyamatos hazatérés/otthontalanság mint emlékeztető megtérés/távollét - nem megváltódás/kárhozat, hanem szüntelenül teremtődő/hiányzó erósz a húsban (szarx). Testies aszkézis, Püthagórasz és Orpheusz egyszerre, a távlat/szakadék eksztatikus gyakorlása által. Szerelmes szerzetesség, a folyamatosan megölt (szétszaggatott, megfeszített) Dionüszosz tragikus maszkja, amelyen egyedül válik láthatóvá mindez. Nádas Péternek ebben a könyvben és ezáltal elvégzett munkája egy állhatatos, daimóni türelem emlékirata, a hűség érászának emlék-műve. És a munka, mint Gadamer szépen mondja .fékezett vágy. 411