Balassa Péter: Nádas Péter - Tegnap és ma. Kortárs magyar írók (Pozsony, 1997)
VI. Az esszék világa
érzékek területén működik, hanem a szellem és a hatalom területén... és csak akkor működik, ha az egyik fél okosabb, tudatosabb, szellemesebb, ügyesebb, hatalmasabb, mint a másik”. Csakhogy: ezzel a saját helyzetének a problémája van leírva, amelyben a predikatív beszéd és a proklamációs beszéd egyre inkább túlsúlyba kerül. Szókratész párbeszédessége épp azáltal válik problematikussá és rejtetten monológgá, hogy állandó egyetértésre használja és instrumentumként az éppen vele szemben ülő másikat; ezt szerelem-könyvében le is leplezi (lásd ott) az író. A szókratikus helyzet nem igazán vitahelyzet - a másik fél, az egyik fél hatalmasabb, okosabb volta folytán, önmagának, egymásnak ellentmondó „igen”-ekre és „csakugyan”-okra van kárhoztatva. Ezt írja újra a Nádas hivatkozásaiból ismételten és érthetetlenül kimaradt A csábító naplója, a szókratészi helyzet racionalista átírása - és kritikája. Holott minderről Nádas is tud, amikor ezt nyilatkozza: „A szerelem mindig dilettáns. Don Juan mesterséget űz.” Miért hiányzik Kierkegaard, s mit jelent ez? Hogy vannak ellenpéldák, remek kivételek is a legutóbbi évek esszétermésében, azt többek között, a mintegy a Don Juan-interjúval vitázó Egyetlen embert egyetlen emberig című kisesszé mutatja, Kalkuttai Teréz és a média viszonyáról. Mert a probléma, amit magam is ismételgetve körbejárok, ez: a donjuani-szókratészi esszébeszéd szellemi kéjt, de szellemi félelmet is kelt. Az egyessel sokszor szembelép a normatív-általános. Van még valami fölényes-predikatív a tarsolyában, s bármikor élhet vele - „ellenünk” -, érezzük egyre inkább. Ez azután az esszé játékba hozó jellegét elveszi, és az ítéletidő) felé mozdítja. A benne s bennünk levő Másik egyre inkább elnémul. Lehet ez a beszéd szigorú, többnyire igazságos is, de biztos, hogy többször méltánytalan. Nem mindig látni ugyanis a szöveg alanyának „Nem bírom tovább. Nem megy”-radikalizmusát, és sokszor éppen azáltal nem, hogy a beszélő folyton biztosítja olvasóját: önmagára is érvényesíti minden szigorát és predikatív ítéletét. A Teréz anyáról írt kisesszé viszont kitöréspontot talál az önmagát is elcsábító szigor körkörösségéből. „Megkérdezték Teréz anyát, jelent-e 502