Balla Zsófia: A darázs fészke. Értekező líra (Budapest, 2019)
A vers hazája
A parancsokon és ideologémákon fölül áll, azoknál fontosabb az emberi személyiség, a személyesség. És az emberi sorson, személyességen fölül áll, annál több a mű, a vers, amely foglalat, háló. így lehet az ember a parancsoknál több és a törvényeknél kevesebb. ,/1 mellékudvarból a fény / hálóját lassan emeli!' Itt volt, itt van a Húsvét s miközben József Attiláról vallomást teszek, ujjam az ő sebeibe mártom. így leszünk árulói mindannyian az elemzésben, amelyben bátorkodunk kijelenteni, hogy a személyes létben és a mindenki szabad prédájául vetett versben mi a fontos. Hogy miképpen örökkévaló az élet egyetlen töredéke és miképpen lesz a pillanat, a transzcendencia zárványa a vers. Azok, akik barátai, szerelmei, ismerősei, pályatársai közül túlélték József Attilát, többnyire írtak róla. Azt, hogy sokszor mutatkozott különcnek, elviselhetetlennek. Azt mondják, árva szörnyeteg volt. Irtózatosan szabad, térdre esetten járó fenség. Nem ragaszkodott méltóságához, csak a szabadságához. Próbálgatjuk sokan, elgondolni, mi lehetett volna József Attila későbbi sorsa, ha nem öli meg magát. Hányán akarták volna eltüntetni, megtörni, befogni. Az élő védekezik a halál ellen. E védekezés arroganciája nélkül kell bevallanunk: József Attilának akkor, 1937 decemberében, nem mutatkozott más választása. Nem csak poétikai konzekvenciái voltak 229