Balla Zsófia: A darázs fészke. Értekező líra (Budapest, 2019)

A vers hazája

A parancsokon és ideologémákon fölül áll, azoknál fontosabb az emberi személyiség, a személyesség. És az emberi sorson, személyességen fölül áll, an­nál több a mű, a vers, amely foglalat, háló. így lehet az ember a parancsoknál több és a tör­vényeknél kevesebb. ,/1 mellékudvarból a fény / háló­ját lassan emeli!' Itt volt, itt van a Húsvét s miközben József Attilá­ról vallomást teszek, ujjam az ő sebeibe mártom. így leszünk árulói mindannyian az elemzésben, amely­ben bátorkodunk kijelenteni, hogy a személyes lét­ben és a mindenki szabad prédájául vetett versben mi a fontos. Hogy miképpen örökkévaló az élet egyet­len töredéke és miképpen lesz a pillanat, a transz­cendencia zárványa a vers. Azok, akik barátai, szerelmei, ismerősei, pályatár­sai közül túlélték József Attilát, többnyire írtak ró­la. Azt, hogy sokszor mutatkozott különcnek, elvi­selhetetlennek. Azt mondják, árva szörnyeteg volt. Irtózatosan szabad, térdre esetten járó fenség. Nem ragaszkodott méltóságához, csak a szabadságához. Próbálgatjuk sokan, elgondolni, mi lehetett volna József Attila későbbi sorsa, ha nem öli meg magát. Hányán akarták volna eltüntetni, megtörni, befogni. Az élő védekezik a halál ellen. E védekezés arro­ganciája nélkül kell bevallanunk: József Attilának akkor, 1937 decemberében, nem mutatkozott más választása. Nem csak poétikai konzekvenciái voltak 229

Next