Bán Zoltán András: Betűtészta. Esszék, kritikák, emlékezések (Pozsony, 2018)
Krimi, bűnregény, spiclik, emberek
Nem a politikai színház gondolatával van a baj, hanem azzal, amit Csurka politikai színházon ért: propagandát, uszítást, heccet, mérhetetlenül alacsony színvonalon (emlékszel még a Megmaradni? című „erdélyi tragédiájára”, amelyhez képest korábbi öncenzúrázott körúti bohóságai is Himaláják), és ádáz tartalmakkal. Ascher Café című írása programnyilatkozat, kissé őszintébb hangon, mint pályázata, úgyhogy nem sejtjük, hanem tudjuk, milyen színházat tervez. De hagyjuk is ezt. Abban megegyezhetünk, hogy kritikus, teoretikus, író és senki fia nem írhatja elő, milyen irodalom, művészet legyen. De meglehet próbálni elgördíteni az előítéletek szikláját. Abból indulok ki, hogy a modern művészetnek nincsenek tartalmi és eszmei korlátái. így tudta ezt már Hegel, az első modern művészetfilozófia alkotója („a művésznek... most szolgálatára és rendelkezésére áll minden forma és minden anyag”), és így gondolja Arthur Danto, a közhely transzfigurációjának művészetfilozófusa, aki Warhol és Duchamp művészetétől megvilágosodva szinte sportot űz abból, hogy bármely tárgynak lehet egy tőle megkülönböztethetetlen párdarabja, amely műalkotás. (A New Yorki telefonkönyv például fölfogható testes regénynek - kissé sok szereplővel és sovány történettel.) Minden anyagból lehet nagy művészetet csinálni. Természetesen az anyagok stilizációs szintje különböző. Ha volna jelentős misztikus költőnk (idén harminc éve halt meg Pilinszky János), az ő anyaga - az időmúlás, a halál, a totális kommunikáció (lehetetlensége) - nem érintkezne a politikummal, a ma élő emberek éppen aktuális közügyeivel, a jó (evilági) élet és a jó társadalom kérdésével. Mint ahogy a nagy absztrakt festők (Keserű Ilona, Konok Tamás) végtelenül kifinomult tematikája sem. De az a hierarchia, amelynek tetején légritka levegőben a végső metafizikai kérdések állnak, semmiképpen sem jelent művészi hierarchiát. Nem attól magasabb rendű a művész, hogy ezekkel foglalkozik. Pilinszky azt írta József Attiláról: „Katonája a mindenségnek, / bakája a nyomorúságnak”, majd 22 7