Bán Zoltán András: Betűtészta. Esszék, kritikák, emlékezések (Pozsony, 2018)
Krimi, bűnregény, spiclik, emberek
azaz a politika. Petri éppúgy nemzeti költő volt, mint Petőfi vagy Ady, csak e szerep és költői Én-változat parodisztikus, olykor kabaréig torzított alakjában. Gyanítom, minden nagy magyar politikai költő nemzeti költő egyben. De ezt rühellé manapság szinte mindenki. Rendben, értem, miért. De akkor miért nem a szatíra, akár öngúnyolóan is? Hadd jöjjön megint egy kis Arany László: „A kiegyezési korszak mindig bizonyos kijózanodással jár, s ily hangulatban nincs kedvünk dalolni. (...) De a költői léleknek azon küszködő hangulatában, midőn benne a képzelet vágya és a józan ész ítélete egymással összeütközésbe jő, a meghasonlott kedély kiválóan fogékony a humorra, s a szárnyaszegett lelkesedés megteremti a politikai költészetnek egy másik nemét, a szatírát.” Amiről Te beszélsz Petriről szólva, az az alkatilag politikai költő típusa. Petőfi, Ady, József Attila: valaha, amikor minden típust ebbe az egybe akartak belekényszeríteni, belőlük fabrikáltak „fősodort”. Nem tudhatjuk, hány ilyen alkatot térített el saját problémájától a kényszer, elvégre az ismert mazochista-szadista vicc alapján („Üss!” „Nem!”) a hallgatás is politikai tett lehetett. (Tettről beszélek, hiszen az ilyen költő tudatában van műve politikai performativitásának.) Nem tudhatjuk, hány ilyen alkatot térít el még ma is a frusztráció, az, hogy Arany László-idézeteddel szólva - érzelmei igazságát meggyanúsítja, az, hogy saját lehetséges költészetének modelljét elavultnak látja (ami a világ-tendenciákat illeti: teljesen alaptalanul). S kétségtelen: a normál szabadelvű polgári demokrácia mindennapi közélete ritkán gyújtja föl a költői képzeletet. (Bár az ilyen normáleset is mindig csak utópia.) Erős vonzása van annak a gondolatnak, hogy a képviseleti demokrácia (nem oxymoron!) munkamegosztást kínál, amelyben képviselőink és szolgáink, a miniszterek foglalkoznak a köz ügyeivel, míg „mi” a magánéletben teljesítjük ki - ha tudjuk - emberségünket. Négyévenként pedig rászánunk egy kis időt a megrendelés meghosszabbítására vagy megvonására. Ez a közhely, 230