Bán Zoltán András: Betűtészta. Esszék, kritikák, emlékezések (Pozsony, 2018)
Magyar örvényes
hogy a botcsinálta forradalmárok éppen az erre a névre hallgató eszközzel közlekednek, ráadásul e jármű révén könnyedén úszhatunk át Molnár Miklós regényéhez. Hallgat a kritika De előbb egy kis kitérő. Amikor e cikkhez gyűjtöttem az anyagot, feltűnt, hogy míg Csurgó kötetéről elég sok kritika, ismertetés jelent meg, addig Molnár Miklós könyvéről egyet sem találtam az interneten (és a nyomtatott sajtóban sem). Ez még akkor is meglepő, ha belegondolunk, hogy Csurgó könyve inkább a könnyű, tömegkulturális irodalom zsánerébe tartozik (noha semmiképpen sem olcsó lektűr!), és ezért nyilván nagyobb figyelmet kelt az internetes sajtóban, mely az úgynevezett magaskultúráról már régen lemondott. Ráadásul a kötet végén megadott bibliográfia a számtalan forditás (köztük Derrida: Grammatológia; Chandler egyik regénye, valamint Ambrose Bierce novellái) társaságában tizenkét darab „önálló” Molnár Miklós-művet sorol fel; azaz József Attila-díjas szerzőnk a legkevésbé sem tartozik a nímandok táborába. És mégsem találtam róla szinte semmit, hacsak azt nem, hogy 2004-ben kilakoltatták abból a messze nem fényűző szombathelyi víkendházból, melyet a város bocsátott ideiglenesen a rendelkezésére. (A történet be is került a Bolond Istók 258-ik oldalára.) Az ilyen fokú agyonhallgatás természetesen jelent valamit. Molnár Miklós nyilvánvalóan nem fér bele semmiféle kánonba, sőt a „futottak/szidottak még” csapatába sem. Hogy mi lehet ennek az oka, azt nem kívánom és nem is tudom megfejteni, de az új kötet tanulmányozása után vannak azért ötleteim. A legelső benyomás, hogy a könyvet egy különc írta, de rátarti különc, aki büszkén viseli különcségét, bár olykor sértetten reagál, ami nem csodálható 252