Bán Zoltán András: Betűtészta. Esszék, kritikák, emlékezések (Pozsony, 2018)
Önismeret
adásul az elmúlt évtizedekben előbukkant iszonyatos mennyiségű dokumentum, levéltári anyag, tábori felvétel, történetírói feldolgozás szinte fölöslegessé teszi a borzalmak ábrázolását. (És ne feledjük, a filmművészet, abban az értelemben, ahogy Antonioni, Bergman, Bresson, Bunuel, Fassbinder, Fellini, Godard, Jancsó, Wajda és a többiek művészetét elgondoltuk, már régen a Star Wars küzdelmeinek zajába vész.) Lili és Miklós története édesbús szerelmi románc, és hogy ez a táborok árnyékában, és aztán a megszabadulás napfényében történik, az csupán annyit jelent most, hogy az emberiség, a híres mondást parafrazeálva, ma már igyekszik ha ez esetben nem is nevetve, de legalább némi derűvel - megszabadulni iszonyatos múltjától. „Majd a kiontott vértócsa fakó lesz / s mosolyra fakaszt mind, ami ma bánt”, írta József Attila, és igazat szólt. És nem vitás, hogy Gárdos Péter igen meggyőző félmosollyal adagolja a megszépítő vagy legalább enyhítő humort. Miklós nem csupán hős, mondhatni kettős holokauszt-túlélő, aki egyrészt túléli a tábort, másrészt legyőzi a tábor következményeként szerzett halálosnak mutatkozó tüdőbaját, hanem egyben amolyan klasszikus, cselvígjátékbeli kis slemil is, aki a túlélés érdekében szerfölött megbocsátható furfangokkal él szerelme elnyerése és egyáltalán az elviselhető, a folytatható élet érdekében. A mellékalakok szintén ebbe az irányba mozognak: a magyar nyelvet komikusán törő svéd orvos, Lindholm és magyar felesége, a majdnem törpe Márta; Svensson doktor, aki a maga szemérmes módján feltehetően szerelmes Lilibe; a szinte kizárólag sós beringen élő Kronheim Emil, ez a száguldó magyar rabbi, aki beutazza az egész országot, hogy a svéd kormány megbízásából lelki támaszt és különféle praktikus segítséget nyújtson honfitársainak; a katolikus Björkman család, amelynél Lili van elhelyezve, aki a szabadulása után „azonnal és végérvényesen szakított zsidóságával”, és elhatározza, hogy megpróbál katolikus lenni - persze mi sem természetesebb, hogy sikertelenül. A regény végén a vígjátékbeli örök rezonőr, Kronheim győz, akinek rábeszé-58