Báthori Csaba: A nyíl és a húr. Esszék, kritikák (Pozsony, 2005)
Belül tágasabb
une idiote irritable”. (A fordító baromi embert értett, tévesen, a soron.) b.) Második szabályom az volt, hogy a korai versektől időrendben haladva fordítom az életművet. Versről versre kibontakoztak azok a szavak, amelyek a középső-kései József Attila versszótárának állandó tagjai; vártam, szinte készültem rá, mikor bukkan fel a lágy, a rend, az ím-íme és a többiek; eleinte kóstolgathattam a német változatokat, töprenghettem, melyik alakzat leginkább rokon a magyarral, s melyik árnyalat marad végül átmenthetetlen. Kiderült például, hogy az egyik törzsszónak (lágy) a versek zömében nincsen pontosan azonos német árnyalata; ahol ez a szó puha-szelíd-zsenge értelemben fordul elő, ott fordítható; ahol viszont kiegészül némi pótlólagos jelentéselemmel (Kései sirató: „Lágy őszi tájból és sok kedves nőből/ próbállak összeállítani téged”), ott más hangzóeszközöket tanácsos alkalmazni, amennyiben lehetséges. Kiderült, hogy a fokozatos, zsengéktől induló fordítói módszer a német szókeresésben is segít: a német szavak lassan-lassan, cseppenként világosodtak ki, bújtak elő az emlékezetből, különféle német szövegekből. A Stoll-féle kritikai kiadás (a magyar textológia egyik csúcsteljesítménye) bizonyítja, hogy a versek változatai képesek deríteni egy-egy sort vagy képzetet, a változatok rajzolják ki egy-egy szó vagy motívum lehetséges jelentéstartományát, és a korai, egyszerűbb változatok szinte megfejtik a kései, bonyolult alakzatokat, rávilágítanak a végleges költői tartalomra. Minden ponton a Stoll-féle kiadást tekintettem mérvadónak, noha itt-ott berzenkedtem ajánlatai ellen. Egy apró példát említek. Emlékszünk, a Kedves Jocól he245