Báthori Csaba: A nyíl és a húr. Esszék, kritikák (Pozsony, 2005)
Belül tágasabb
Mándy Ivánról Tárgy , mondandó: a mérleg egyik serpenyője; stílus, módszer: a másik. Az írónak előbb-utóbb rá kell ébrednie, hogy életműve: véleményének kinyilvánítása a „világról” olyan formai keretek között, melyek megteremtik számára a véleménynyilvánítás legnagyobb szabadságát; meg kell ismernie a saját természetét, mely majd hőseinek fogamzója és „gyökérzete” lesz; meg kell ismernie a hősök természetét, akik tükröt mutatnak neki s - hátat is. Ha önmagát s természetének millió változatát fölkutatta, kibányászta azokat az erőket, melyek természetével egy köldökzsinóron élnek, azonban mégis más formában: elmondhatja magáról, kész arra, hogy író legyen. Mándy művei, tán néhány korai művét kivéve, ebben a pillanatban lépnek a napvilágra. 1. Mi villanyoz föl, ha Mándy írásművészetére gondolok? Szikár és könnyed harmóniája, légies-vonzó hangulatossága, műveinek derűje, derültsége, lelkesedése; intuíciójának s intellektusának vonzó összhangja, hangulatainak lágy, édes érlökései, kacér játékossága, el-elrebbenő sejtelmeinek bizonyos határozottsága, mely összeforrasztja a „cselekmény” mozaikjait. 266