Báthori Csaba: A nyíl és a húr. Esszék, kritikák (Pozsony, 2005)

Belül tágasabb

Mándy Ivánról Tárgy , mondandó: a mérleg egyik serpenyője; stílus, módszer: a másik. Az írónak előbb-utóbb rá kell éb­rednie, hogy életműve: véleményének kinyilvánítása a „világról” olyan formai keretek között, melyek meg­teremtik számára a véleménynyilvánítás legnagyobb szabadságát; meg kell ismernie a saját természetét, mely majd hőseinek fogamzója és „gyökérzete” lesz; meg kell ismernie a hősök természetét, akik tükröt mutat­nak neki s - hátat is. Ha önmagát s természetének mil­lió változatát fölkutatta, kibányászta azokat az erőket, melyek természetével egy köldökzsinóron élnek, azon­ban mégis más formában: elmondhatja magáról, kész arra, hogy író legyen. Mándy művei, tán néhány korai művét kivéve, eb­ben a pillanatban lépnek a napvilágra. 1. Mi villanyoz föl, ha Mándy írásművészetére gon­dolok? Szikár és könnyed harmóniája, légies-vonzó hangulatossága, műveinek derűje, derültsége, lelkese­dése; intuíciójának s intellektusának vonzó összhang­ja, hangulatainak lágy, édes érlökései, kacér játékos­sága, el-elrebbenő sejtelmeinek bizonyos határozott­sága, mely összeforrasztja a „cselekmény” mozaikjait. 266

Next