Báthori Csaba: A nyíl és a húr. Esszék, kritikák (Pozsony, 2005)
Belül tágasabb
között. A jó versekben a rímkényszer nem eredményez kényszerrímet, ott helyben megvilágítja a rím értelmét, sőt azt a meggyőződésünket fokozza, hogy a rím nélkül az illető vers nem is lehetne remekmű. A rímkényszer nem kevés, de nem is áthidalhatatlan nehézséget okoz a versfordításban. A magyar fordítói hagyomány jó ideje a feltétlen formahű átalakítás gyakorlatát folytatja, ennek előnyeivel és hátrányaival. Ennek egyik fontos részletkérdése a rímes versek tolmácsolása. Magyarországon az idegen szövegnek többnyire csak kötött formájú alakzatait tűri meg a közgondolkodás, igaz, néha több változatban (lásd pl. Hölderlin Hälfte des Lebens című versét). A nyugateurópai szokásrend ezzel szemben több szálon többféle változatot enged meg, de mindig hangsúlyozza: fő célja, hogy elvezessen az eredetihez (a német irodalomban pl. Shakespeare 66. szonettjének eleddig 134 változata létezik). Ott egymás mellett áll a többféle formahű változat, a poetizált kötetlen szöveg, a másmás kötött alakzatú átültetés, a rímtelen fordítás, a dialektális játék és a nyersfordítás. Visszatérve a rímkényszerhez: vannak fordítók, akik a rímet - fordításban nem tartják elengedhetetlen formaképző elemnek. Ennek értelmében még az - így neveztük - kötött-kötött formákban is szívfájdalom nélkül lemondanak a rím fordításáról. Paul Celan Mandelstam-foräMsak említem példaként: Celan hűtlenül-hű, a rímről egy versen belül is le-lemondó eljárása mégis, úgy tetszik, képes átmenteni az eredeti energiamennyiségeit. Ezzel egyidejűleg, természetesen, Celan is erősíti az egyéb formai elemeket (alliteráció, cezúrák, ritmus, hangtani fogások). 327