Báthori Csaba: A nyíl és a húr. Esszék, kritikák (Pozsony, 2005)

Belül tágasabb

között. A jó versekben a rímkényszer nem eredmé­nyez kényszerrímet, ott helyben megvilágítja a rím értelmét, sőt azt a meggyőződésünket fokozza, hogy a rím nélkül az illető vers nem is lehetne remekmű. A rímkényszer nem kevés, de nem is áthidalhatat­lan nehézséget okoz a versfordításban. A magyar for­dítói hagyomány jó ideje a feltétlen formahű átalakí­tás gyakorlatát folytatja, ennek előnyeivel és hátránya­ival. Ennek egyik fontos részletkérdése a rímes versek tolmácsolása. Magyarországon az idegen szövegnek többnyire csak kötött formájú alakzatait tűri meg a köz­­gondolkodás, igaz, néha több változatban (lásd pl. Hölderlin Hälfte des Lebens című versét). A nyugat­európai szokásrend ezzel szemben több szálon több­féle változatot enged meg, de mindig hangsúlyozza: fő célja, hogy elvezessen az eredetihez (a német iro­dalomban pl. Shakespeare 66. szonettjének eleddig 134 változata létezik). Ott egymás mellett áll a többféle formahű változat, a poetizált kötetlen szöveg, a más­más kötött alakzatú átültetés, a rímtelen fordítás, a dia­­lektális játék és a nyersfordítás. Visszatérve a rímkény­szerhez: vannak fordítók, akik a rímet - fordításban ­­nem tartják elengedhetetlen formaképző elemnek. En­nek értelmében még az - így neveztük - kötött-kötött formákban is szívfájdalom nélkül lemondanak a rím fordításáról. Paul Celan Mandelstam-foräMsak emlí­tem példaként: Celan hűtlenül-hű, a rímről egy versen belül is le-lemondó eljárása mégis, úgy tetszik, képes átmenteni az eredeti energiamennyiségeit. Ezzel egyi­dejűleg, természetesen, Celan is erősíti az egyéb for­mai elemeket (alliteráció, cezúrák, ritmus, hangtani fogások). 327

Next