Báthori Csaba: A nyíl és a húr. Esszék, kritikák (Pozsony, 2005)
A Peregrinus magánya
öntudatról tesz említést, egy mozdulat pontos ívéről, egy pontos és tisztán megértett ösztönzésről. 1919. október 5-én ezt úja kiadójának, Anton Kippenbergnek: „Igényeim most olyan pontosak, hogy nehéz megmondanom, keveset vagy sokat követelek-e” - aztán szót ejt még a pontos muzoti télről, a legpontosabb és legbiztosabb boldogságról. A háború után azt mondja: fizikailag kimerült és szellemileg pontatlan vagyok... Látjuk tehát, hogy a pontosság lelki diszpozíciót jelent, a külvilág meghatározott állapotát, az emberi viszonyok adottságait - olyan helyzetet, amelyben a dolgok tiszta formát öltenek és valóban benső lényeget képesek tükrözni. A munka pontosságáról, pontos helyünkről a világban - egyetemes összefüggések láncolatában - írt József Attila is („Dolgozni csak pontosan, szépen...”). Mindkét költői életmű azt sugallja: mély emberi és írói pontosság csak földi és földöntűli szükség és szabadság egyidejű felismerése révén lehetséges. 124