Báthori Csaba: A nyíl és a húr. Esszék, kritikák (Pozsony, 2005)
A Peregrinus magánya
Félek, van egy pillanat, amikor a zsidó visszafogottság nem több, mint a tapintatos zsidó reakciója a tapintatlan chucpe pimaszságaira. Ebben az esetben mindkettő értelmetlen és káros. Az embert, mint mondtam, Voltaire, Herder, Goethe és Nietzsche ugyanúgy kötelezi, mint Mózes és zsidó ősei. Ebből fakad az a kötelesség: Menteni az életet, ha fenyegetik a bestiák, és az írásait. Nem beletörődni abba, amit túl elhamarkodottan sorsnak nevezünk.” Ezek nem politikai nyilatkozatok, hanem egy íróiemberi erkölcs jelei. Roth minden fontos kérdésben a nyíltság, egyenesség, a kalkulus nélküli beszéd pártján áll, minden sorában a humánus-felvilágosult-szekularizált, s ami a legfontosabb, sérthetetlen egyed szempontjait hangoztatja. „Csak erkölcsi hierarchia létezik, nem szellemi, sőt ál-szellemi!”-úja 1936. február 17-én, ugyancsak Stefan Zweignek. Az Erasmus-könyv írója végig mecénása, gyóntatója, szellemi kalauza, honfitársa maradt. (Még osztrák nyelvhasználatuk is hasonló: Roth-nál olvasom pl. a Perkál kifejezést, gondoljunk József Attila versére, vagy a Geseires szót, gondoljunk gyerekkorunk ehetetlen napközis kulimászaira.) 1934. január 4-én Nizzából (nehezen fordítható szójáték): „Van egy pont, ahol a megbocsátás bűnné válik. Ott, ahol a megbocsátás elfojtja az éberséget.” („Es gibt einen Punkt, wo Nachsicht Sünde wird. Nachsicht, dort, wo sie die Vor-Sicht verdrängt. ”) Egészségi állapota a harmincas évek elején megroppan, pénzkunyerálási, előlegekért könyörgő levelei megszaporodnak, érzi a közelgő befejezést. De az 178