Báthori Csaba: A nyíl és a húr. Esszék, kritikák (Pozsony, 2005)
Belül tágasabb
tedik verssoraként ma ez áll a kritikai kiadásban: „Dicsekednél fűnek fának, ”. A vers logikájából az következne: „dicsekednék”, én is így tanultam, s ma, 2005- ben sem találom meggyőzőnek Stoll Béla olvasatát. Inkább Péter László értelmezésére hajlok: „Igaz, a kézirat nagyító alatt l-hez hasonló betűt mutat, de korántsem egyértelműen; továbbra is az a véleményem, hogy tolihibás к betűt kell benne látnunk. Nem is volna sok értelme, hogy az első szakasz egyes szám első személyű állítmánya (szeretnék) a második szakasz első két sorának állítmányai (szopogatnám, mutogatnám) után egyszeriben második személyőre váltson át a gyerekköltő: miért Jolán dicsekedjék, mikor dicsekedhet ő maga is? Éppen ellenkezőleg: József Attila első versében a költőnek egész életén át érvényesülő jellegzetes tulajdonsága kap első ízben nagyon szemléletes megfogalmazást: ez éppen a dicsekvésre, kérkedésre való hajlam.” Semmi kétség, akadnak más pontok: ott a kutatás, illetve a költők értelmezése - ez a két nagy mérvadó csoport - elüt egymástól, s a fordítónak végül döntenie kell, amennyiben a fordított változat szó szerint ragaszkodik az eredetihez. Egyetlen példát említek: a „Költőnk és Kora” harmadik szakaszának harmadik sorában álló „ börtön ” kifejezést Tverdota György névszói állítmánynak tekinti, költészetünk egyik legnagyobb verselemzője, Nemes Nagy Ágnes viszont jelzőnek. Tverdota javaslatával ellenkezik, hogy a sor végén a kéziratban nincsen veszsző, és az egyik eredeti változat is („ és a naprendszer a börtön ”) a jelzői funkciót valószínűsíti. Tverdota felfogását cáfolja az a tény, hogy József Attila más verseiben is gyakran használ főnevet jelzői funkció-246