Báthori Csaba: A nyíl és a húr. Esszék, kritikák (Pozsony, 2005)

Belül tágasabb

Fängt gar mich, erhängt mich man ­­Mutter Erde birgt mich dann. Meinem schönen Herzen wächst Todbringendes Gras, Gewächs. Ez a nagy erejű vers jó példa arra, hogy az eredeti sod­rását érzékeltetni lehet az idegen nyelvben úgy is, hogy a rímek jelenlétét más költői eszközökkel pótoljuk, mintegy sugallva utalunk jelenlétükre. Látjuk: a ne­gyedfeles trocheus a németben is érvényes, a metsze­tek a helyükön, a szótagszám azonos, s ahol nincs rím, ott is rímhatást kelt a szöveg. Ebben a változatban, hónapokon át óvatosan mérlegeltem ezt, fontos szere­pet juttattam a központozásnak, s az a németben szem­látomást eltér az eredetitől. Miért? Azért, mert ezzel a keménységgel ki tudtam egyensúlyozni a magyar rím­tökélyét, mondattani zártságát. Ugyancsak ebből az okból kezdtem minden sort nagy betűvel. Talán, re­mélem, megsejtik a németek, hogy ezt a verset olyan írta, aki nagy üreget vájt a szívében. A lazább rímkezelés József Attila nagy tablószerű verseiben (Téli éjszaka, Elégia, /Tehervonatok tolat­nak/, Óda stb.) a német változatokban is szabadabb eljárást tett lehetővé: itt ügyeltem a rím felvillantásá­ra, s ha az egyik ponton ez lehetetlennek tűnt, azt pó­toltam a kínálkozó következő helyen. József Attila rí­mei szervesen, feltűnés nélkül illeszkednek a sorvé­geken, s a szabad lélegzésnek ezt a kötetlenül kötött ritmusát a németben is érdemes volt megláttatni. Sok­szor egy-egy nagyobb egységet zár le a rím, amelyet szinte tetszőlegesen lehet „visszacsatolni”, azaz egy tetszőlegesen megválasztott sorral rímeltetni. A fon-250

Next