Báthori Csaba: A nyíl és a húr. Esszék, kritikák (Pozsony, 2005)
Belül tágasabb
tos a ledobbantó, lezáró jelleg. A fordításban - a nagy zárt, plasztikus formákon belül - ezek a versek tették lehetővé az áttörést a kötött formában megteremthető tágas szabadsághoz. Az alliterációk, hang-összecsendítések, hangfestő szavak, a tudatos ütemezés, a visszavisszaintő rímek együttesen sugalmazták azokat a megoldástípusokat, amelyek frissítették a kései kötött formák vérkeringését. Mielőtt búcsút vennénk a rímektől, hadd idézzem a Téli éjszaka hetedik sorától a tizennegyedikig terjedő részletet: Manch spitze Sträucherzweige beritzen die zarte Scheibe der Luft. Menschenleere, herrlich. Nur ein winzig Stück schmaler Silberstreifen, scheinbar eine Schleife, hängt hart hingerückt an der Sträucher Seite, denn so viel Lächeln, so viel Umarmung zerschellt, bleibt hängen am Domengestrüpp der Welt. 3. Igék, hosszúságok, névelő Mindenki mondja, hogy a német nyelv meglehetősen szögletes, nehézkes és rugalmatlan, a magyar viszont (és József Attila maga is) könnyed, elvont képzeteivel is konkrét és lebegő, szösz-könnyű. Előre rettegtem, micsoda kín környékez majd, ha az Eszméletnek ezekhez a soraihoz érek: „...hogy’ szállnak fényes ablakok/ a lengedező szösz-sötétben". Meg kell vallani, a német igék bőbeszédűek, tenyeres-talpasak, a főnevek is súlyosak, nyúlékonyak, s a mondat is szereti a tágas szerkezeteket. A német összetett múlt idő például több 251