Báthori Csaba: A nyíl és a húr. Esszék, kritikák (Pozsony, 2005)

Belül tágasabb

utalva. A németre fordításnak egyik lényeges nehéz­sége, hogy a nyelvterület óriási, rendkívül tagolt, szám­talan nyelvjárás árnyalja a nyelvhasználatot, és mind az élőbeszéd, mind az irodalmi nyelv lényegesen eltér egymástól. Jelentős osztrák írók neheztelnek egyed­uralkodó nagy német kiadókra azért, mert azoknak a lek­torai száműzik nyelvükből az osztrák árnyalatokat, egységesítik az irodalmi stílust. Ausztriában és Svájc­ban pedig feltétlenül megjegyzések kísérik - hol gu­­nyoros, hol érdeklődő, hol elismerően csettentő meg­jegyzések - a német írók nyelvhasználati sajátossága­it. A németre fordított magyar költő kárát látná, ha mondjuk egy északnémet olvasó valamely nyelvhasz­nálati furcsaságon akadna fenn, vagy egy osztrák, egy svájci érdeklődő valamely szokatlan német fordulat miatt tenné le idő előtt a könyvet. Fordításomban igye­keztem hát József Attila magyar ízeit olyan plaszti­kus, a német irodalmi nyelv középsávjában gyökere­ző idiómában visszaadni, amely úgy juttatja célba ezt a művészetet, hogy közben megőrzi annak összetéveszt­hetetlen jegyeit. A Kedves Jocó!-ban előforduló kugler kifejezés Kugler Géza magyar cukrász nevét őrzi, az említett süteményt azonban ma már a legképzettebb háziasszony sem igen ismerheti, hát még a német, oszt­rák, svájci. Ezen a ponton olyan szót kellett alkalmaz­ni, amely mindhárom nagy nyelvi közösség olvasói számára azonnal érthető - így került a versbe a Guglhupf a kuglóf, amely sem a magyar, sem az idegen nyelvér­zéktől nem kíván külön erőfeszítést és hangzásban rokon az eredetivel. A fordítói munka közben hallgatólago­san, mi tűrés-tagadás, az a tudat uralja a nyelvi formá­lást, hogy a német nyelvű világban a német piac, a né-256

Next