Báthori Csaba: A nyíl és a húr. Esszék, kritikák (Pozsony, 2005)
Belül tágasabb
met olvasók, a német sajtó (nem az osztrák, nem a svájci) határozzák meg a könyv fogadtatását. A Guglhupf a couleur locale-nak az a mértéke, amelyet a német anyanyelvű nem-német még berzenkedés nélkül elvisel, sőt ritka nagylelkűséggel helyesel. Ami a második kérdést, a kétes pontokat illeti: József Attila költészete rengeteg nehezen felfejthető, többértelmű, végleges érvénnyel meghatározhatatlan, vagy csupán rejtett (alig érzékelhető) „zárványt” tartalmaz. Aki verseit évtizedek óta böngészi, mérlegeli, nyitogatja, az sem bizonyosodhat meg arról, nem fedez-e fel váratlanul valami meghökkentő újdonságot, színt, a jelentés furcsa vetemedését. Régóta olvasom, mi több, kívülről fújom a Gyermekké tettél-1, és megvallom, egy ideje megakadtam ezen a soron: Hiányod átjár, mint huzat a házon. Meglátogattam a Székely Bertalan utca 27-es számú házat, tárva-nyitva a kapu, töredezett keramit udvar, hámló vakolat, s a harmadik emeleten, a 47-es számú ajtó előtt ébredtem rá arra, hogy eddig nem képzeltem el igazán a Külvárosi éj mellékudvarképét, és ... igen, nem figyeltem fel az imént említett sor egyik furcsaságára. A különös az átjár ige, voltaképpen úgy kellett volna írni:, „átjár, mint huzat a házat”, hiszen - és ezt a fordítás is nyilvánvalóvá tette ebben az esetben az ige tárgyas alakjáról van szó („átjár engem”), nem az alanyi ragozású alakjáról. A mondat tehát két felé pillant: hiányod ki-be jár bennem, hiányod teljesen átitat. Látjuk, apróság ez, a német változatban viszont dönteni kell, a kettőt egyszerre lehetetlen beépíteni a szövegbe. Minthogy az eredeti a tárgyas alakot sugallja erősebben az olvasónak, én is ezt választottam, a sor tehát a németben így hangzik: 257