Báthori Csaba: A nyíl és a húr. Esszék, kritikák (Pozsony, 2005)
Belül tágasabb
Dein Fortsein durchtränkt mich, ein Lufizug das leere Haus. Arra, hogy itt furcsa igehasználattal van dolgom, a fordítói munka természetéből fakadó lassú olvasás és a Székely Bertalan utcai látogatás együttesen hívta fel a figyelmemet. Megemlítem, hogy „A mellékudvarból a fény/ hálóját lassan emeli ’’-sor (Külvárosi éj) szintén e látogatáson kapott konkrét tartalmat: a mellékudvar ikerudvar, egy zárt, téglalap alakú, kicsi tér, amelyre csak ablakok nyílnak, és a földszintről meg az emeletekről egy-egy erkélyajtó. József Attila bérlakásának konyhaablaka szolgál erre a konkrét udvarra, az ablak alatt egy pici „vakerkély”, amelyre talán soha nem lépett ki senki. Furcsa érzés elképzelni, hogyan emelkedik itt az árnyék alkonyaikor. A kettős értelmet átmenteni a legtöbb ponton erőltetés nélkül (és a német olvasó kellemetlen elképesztése nélkül) lehetetlen. Hogy az adott vers-sáv átszüremkedjen a fordított szövegbe, le kell mondani bizonyos tartalmakról vagy formai jegyekről. Harmadszor: tapasztalatom szerint a nyugat-európaiak kevésbé fogékonyak a képes beszédre. Magyarán: nem értik, nem mindig tudják követni. József Attila képalkotása, s általában, a magyar költői szemlélet metaforikus zsúfoltsága, félek, könnyen megakadályozhatja, hogy költőnk megtalálja méltó helyét az európai értékrendben. Számtalan vitám adódott emiatt lektorommal, s legtöbbször azonnal tudtam, az értetlenkedés oka József Attila érzéki-elvont szemlélete, képeinek a német fül számára szokatlan összetettsége, hűvös objektivitása. A Szürkület című töredék második-harmadik 258