Bazsányi Sándor - Wesselényi-Garay Andor: Kettős vakolás. Terek - szövegterek (Pozsony, 2013)
III. Építés
WGA vasi miért mérnöknek, és nem építésznek tartja hősét8 - azonban rendre túlmutatnak önmagukon. Gyakran mitológiai kontextusba helyezkedve az itt és az ott, a fenn és a lenn, a különböző világok közötti határvonalat teszik láthatóvá, fizikailag megélhetővé - akár azáltal, hogy kapcsolatot teremtenek az egyes kozmoszok között, akár azáltal, hogy meghatározzák, hogy feladattá, netán élménnyé emelik a belépés aktusait. Ezért aztán minden falon nyílik valahol egy kapu, egy kapu pedig szükségképp csatlakozik zárt falak láncához. Egy út szükségképp vezet valahova; egy séta a hídon - akárcsak a magányos kontempláció egy torony tetején - pedig a térváltás legelemibb fizikai tapasztalata. A császár mérnöke a térjárás ősérzeteit vetíti formává,9 amikor házát falakból, hidakból, tornyokból és alagutakból szerkeszti. Az abszolútumot építi a mérnök, a végső, megismételhetetlen, ezért befejezhetetlen alkotást. A novella csábítása a reálissá tett elképzelhetetlen, az utolsó - és egyben első - ház receptúrája. Darvasi inspirativ szövegnonszensze az elképzelhetetlent firtatja: milyen lehet az építészet „a halál óráján” - ahogy ezt Janáky István a Lepkeház munkájának elveszítésekor felveti -, akár a szemlélő, akár az építészet halálának óráján? Aldo Rossi Modenái temetőjében (1971-1978) a Holtak háza valóban a halál építészete, amely azonban nem metaforikus vagy plasztikus formaként köthető az elmúláshoz, esetleg az organikus építésdrámához. A halál építészete Rossi számára tisztán építészeti probléma, ez pedig a befejezet lenség: félbehagyott a holtak háza is.10 A halálkocka nyitott; ablak nélküli nyílásai üresen, vakon merednek a semmibe, eső és levegő szabadon járja: fenn nincsen tető, benn nincsen fal. Hiányzik a kémény is, mint ahogy hiányzanak mindazon elemek, amelyektől házként ismerjük fel a téglák vakolt halmazát. Rossi költői látomása azonban mégsem válaszol a kérdésre, hogy mi feleltethető meg az abszolút tárgynak, az építészet hagyományát felszámoló építészeti cselekedetnek, Malevics Fehér alapon fekete négyzetével felérő gesztusnak. Vagyis: milyen lenne az építészet utáni építészet? Ha Vitruvius őskunyhója egy ideáltípus, egy ősmag, stílusok előtti szövetség táj és építmény között, akkor a végső ház nem más, 394