Bazsányi Sándor - Wesselényi-Garay Andor: Kettős vakolás. Terek - szövegterek (Pozsony, 2013)
III. Építés
WGA: A szél kezdi, a víz folytatja, majd a fagy tetőzi be. Egy viharos éjszaka megkapja a tetőt, néhány cserép elmozdul, összetörik: lékek támadnak a héjazaton, munkához lát a hó és az eső. A padláson az agyagtapasztás sokáig bírja. Előbb megdagad, de lassan azért csak átázik: évek alatt ugyan, de a nedvesség eléri a födém deszkaborítását, amely a nyári melegekben sem szárad ki többé. A dunsztban megjelennek a gombák, nemsokára a farontó bogarak, állhatatos munkával rohasztva a deszkázatot, majd a gerendákat. Nem is a tél, hanem a koratavasz a igazi gyilkos. A hajnalonként megfagyó, délutánra kiengedő víz nagy falatokban zabái fel fát és agyagot, téglát és habarcsot. Ha volt is eresz, az ekkorra már szétszakadt a tetőn megcsúszó, glaciálissá tömörödött hó súlyától. A ciszterna helyett a fal mellé ömlik a víz, ami lassan kimossa a talajt az alap mellől. A vég jobbára nem filmszerű, inkább festői.1 Nincs egyetlen, mindent elemésztő robaj. Előbb egy repedés a hátsó falon, amely öklömnyivé tágulva jelzi: a föld elkezdte visszavenni, ami az övé. Belül is: a sárpadlót felüti a gaz, a tócsák már alulról is mossák a falakat. De a ház még mindig áll, mígnem egy szép napon, nem is hangos robajjal a szobákba rogy a padlás, azzal pedig a tető. A régi házak fedélszéke akár a kalap: önálló szerkezet, csak ül a falakon. A ferde szaruzat meglepően sokat bír: ha ázik is, a víz azért lefolyik róla. Rendszerint az odvas födém fogy el, roppanása magával rántja tetőszéket is. Ha kellően nagy a hátsó falon a repedés, akkor az ütés sokkjától tán egy darabon kidől az is, de nem mindig. Most, hogy a nagyja megvan, jő az apraja. A csupasz falkoronát szabadon mossa a víz, veri a jég, évről-évre többet faragva a magasságból. A romlással domb nő a ház köré, és meglehet, húsz év is eltelik, de fal már csak az egykori ajtók környékén áll. A semmit keretelő tok tartja még egy ideig a lelket a romban, hogy aztán egy nagyobb viharban ledőljön az az utolsó emlék is. Szabálytalan halom a ház helye, néhol még kiszúr belőle a tetőszék egy-egy gerendavége. Még pár év és végleg befut mindent a gaz, a dombhoz simulnak az utolsó csonkok is, emlékét sem 450