Bazsányi Sándor - Wesselényi-Garay Andor: Kettős vakolás. Terek - szövegterek (Pozsony, 2013)
Függelék
öngyűlölő zsibárusa egy személyben”. Itt már tényleg a valóságos BS szocializmus „tervező tudása igazgat” - mégpedig az egykori „fortélyos félelem” mintájára. A városalapító beszélője tehát a szocialista paradigmán belül szembesül a modern építészet mindmáig ható veszélyeivel; mely veszélyek érvényesnek tűnnek a szerző egyik 2001-es írásában is, amely A város mint műemlék címet viseli, és amelyben Konrád visszaemlékezik a várostervező intézetben szociológusként eltöltött nyolc évre, és többek között levonja az általános érvényű tanulságot a „szerénytelen, jellegtelen és részletszegény” tervek alapján épített szocialista házgyári lakótelepekről: A deperszonalizáció és a reperszonalizáció a két ellentétes irányzat. Az első akkor működik, ha az építtető hatalmas, akár mint cég, akár mint hivatal. A megalománia a városi polgár méreteit sokszorosan meghaladó formákat teremt. Az államszocializmus kísértésbe vitte az építészeket, módot adva arra, hogy egész városrészeket vagy akár városokat tervezzenek. Ma már csak kapitalista megalománia van, de ilyen is van elegendő. Minél nagyobb, annál sivárabb. (...) Minél nagyobb, annál tagolatlanabb, annál szabványosabbak az egyes elemek. Minél nagyobb a mű, annál kevesebb figyelem jut a részletekre, nincsenek megköltve, közömbösek, nem hordoznak önálló esztétikai üzenetet az épületen belül, úgy, mint a mondat vagy a bekezdés a regényen belül. (Kiemelés: BS) Különös, hogy az államszocialista vagy kapitalista „megalomániát” 2001-ben határozottan elutasító Konrád 1973-as regényében az olvasó igencsak „megalomán” mondatokra és bekezdésekre, azaz hosszan tekergő, önmaguk köré hurkolódó, ironikus szenvedéllyel burjánzó, már-már alaktalanná duzzadó szövegalakzatokra bukkan. Úgy tűnik, hogy a „megalomán” államszocialista valóságra irányuló indulat az adott pillanatban kénytelen volt maga is „megalomán” formát ölteni. Az aránytalanság iránti elkeseredés a hetvenes évek első felének magyar valóságában nem tudott nem aránytalan módon megnyilvánulni. Ugyanakkor mégiscsak lenyűgözi az olvasót a „Nem akarom a várost...” - „Baloldali várost akarok...” tükör-491