Bettes István: Égtenger úsztató. Harminc év versei (Pozsony, 2007)
Második könyv 1991-2007 - Az innenső és a túlsó partról 1999-2006
felelőssége - tegyem hozzá gyorsan, még ha manapság a kritikától oly idegennek tűnik is ez a szó); költőnké csupán annyi, hogy jó képet vágjon, azaz mosolyogjon hozzá. Mint ahogy most ahhoz vág jó képet, azon somolyog, hogy nincs ott. Pedig ő tudja, amit tud. Márpedig amit tud, azt nagyon tudja. Lásd Grendel („bármelyik témához nyúl...” stb.), stb. S különben is, nem kell feltétlenül mindenáron arról beszélni, ami nincs. A nincs egyszer - előbb-utóbb - úgyis beszélni kezdhet még. Mindenesetre Bettes István helye ez idáig - egyelőre? - kijelöletlen a mai magyar költészeti kánonok közt, bár verseiben számos fogódzót, eddigi köteteiben egyértelmű minőségeket is kínál hozzá. Már azért is, mert költészete fokozottan- halmozottan? - idéző költészet, mely tele van olyan kulturális utalásokkal, idézetekkel, hivatkozásokkal - horribile dictu: hatásokkal is -, melyekkel egyúttal saját eszmei-szemléleti-poétikai környezetüket, érdeklődésüket is világossá teszik. Mintha valamibe feltétlenül bele kellene kapaszkodnia a vershez, aminek segítségével - mint cirkuszi légtornász a trapézon - átlendülhet a vers előtti üres tér fölött. Mert a vers létrejötte előtt is üres a tér - mint Peter Brook színházában -, melyet aztán a költői produkciónak kell betöltenie; s a szöveg is mutatvány, mely formát kerít a megfoghatatlannak. Ügy tűnik, Bettesnek nincsenek előre kimódolt költői plánumai, verstervei, mintha szinte kizárólag a pillanatnyi ihletésen, az adódó alkalmon, a váratlan élményen alapuló líra lenne az övé. Munkái olvastán az az érzésünk, bármikor el tudja indítani a versképző folyamatot (minek következtében persze fennállhat annak a veszélye, hogy verse bármikor önjáróvá válhat, csak be kell indítania a jól bevált versgenerátorát, azaz a Domokos Mátyás-elnevezte versírógépet). Gyakoriak itt a különböző költő-, író- s művészelődöket és -kortársakat idéző reminiszcenciák, allúziók, utalások, hivatkozások, beemelések, mottók, ajánlások [Bornemisza Péter, Ilosvai Selymes, Csokonai, Petőfi, Tompa, Thaly Kálmán, Vörösmarty, Krúdy, Kosztolányi, József Attila többrendbelileg, megszólal Karinthy Frigyes egyik ismert, sokat citált versparódiája is, azután Kassák, Hamvas Béla, Weöres, Somlyó György, Határ Győző, Szilágy Domokos, itt vannak a 20. század második felének magyar prózáját megújító „Péterek”: Nádas, Esterházy, Hajnóczy, továbbá itt van Tőzsér Árpád, Petri György, Vitéz György, Domonkos István, felbukkannak itt Tolnai Ottó rézfaszú baglyai, felsejlik a boldog emlékezetű Sziveri János takony-undora, aztán jönnek a jó barátok és nemzedéktársak: Varga Imre, Zalán Tibor, Fülöp Antal, Finta László, az iródiások: Krausz Tivadar, Tóth Károly, a korán s tragikus körülmények közt elhalt Tálamon Alfonz meg Pálovics László, alias Kenya, egy utalás erejéig - „itt hülyekamaszok sem bírták”- A hülyekamasz című pályadíjnyertes, bemutatkozó novelláját követő politikai boszorkányüldözés tapasztalatával az emigrációt választó Czakó József, a képző- és fotóművészek: Dúdor István, Szűcs Jenő, Kurilla Gábor, Nagy Niké és a többiek, a színészcimborák: Csendes László és László Géza, itt van a régész B. Kovács István, a református püspök Erdélyi Géza, az énekes Németh Imre és az előadóművész Badin Ádám; itt van egy-két kínai, s itt vannak a görögök és a rómaiak s latinok: Homérosz, Szókratész, Hérakleitosz, Lukianos, Cicero, Vergilius, itt van Shakespeare, Carducci, Adorno, Pessoa, Sylvia Plath, Dylan Thomas, továbbá 438