Blénesi Éva: Szőcs Géza - Tegnap és ma. Kortárs magyar írók (Pozsony, 2000)
VII. Visszapillantás a túlsó partról
ennek az alapmetaforának a párja egyúttal ellentéte az »Én is hajó vagyok...« azonosítás.”137 De abban a költői intencióban, hogy a lírai szubjektum utazásai színterének végtelenné tágított dimenziójában a pólusokat vertikálisan is megpróbálja összekapcsolni Szőcs Géza, már József Attila hatását is tetten érhetjük: „Mint halak s az istenek, / tengerben és egekben élek.” (Már régesrég... ). Több áttéten keresztül ugyan, de ezt a József Attila-i képet idézi bennünk Szőcs Géza alábbi verse is: „Ez a vers csak egy fűzöld fonál, amit kibontasz majd ismét összefűzöl ez a vers csak egy vászon amit az árvíz folyton összefűz aztán széttép fénylik benne a fűzöld átsüt rajta az égkék” A Már régesrég... című versben kiemelt gondolat egyik előképe József Attilánál már egy korai - a Megfáradt ember címet viselő versében is felbukkan: „pihen most az ég is, a nyugodt Marosra / s homlokomra kiülnek a csillagok.” Mindkét József Attila-idézetről elképzelhető egyébként, hogy Szőcs Géza Duna-négysorosának távoli poétikai fölmenője. A Szőcs Géza költői univerzumában fellelhető gazdag Duna-motívum elemzése kapcsán már szó esett arról, hogy a folyó nála is, akárcsak József Attilánál az örök történés és az időtlenség, az örök jelen paradoxonénak a jelképe. Itt elérkeztünk Szőcs Géza filozófiájában ahhoz ponthoz, ahol jól kitapintható, hogy a költő - leginkább Hamvas közvetítésén keresztül - hogyan integrálta mindazon hatásokat, amelyek élete és kultúrélményei révén érték, és amelyekre írásait is építi. 164