Bojtár Endre: Útvesztők, útjelzők. Írások a közép- és kelet-európai kultúrák köréből (Budapest, 2015)
magyarok - emberek
súrlódás nélkül megvoltak a maguk egymás mellé került gyékényein. Stoll méltányolta, hogy Szabolcsi, aki egyéb tudományos műveiben egy nagyon művelt, elég jó ízlésű, s a legújabb tudományos módikat is éberen követő - mondjuk - fogorvos színvonalán mozgott, József Attila-kutatásaival valóban komoly, maradandó tudományos eredményekre jutott; Szabolcsi pedig tudta, hogy Stoll részéről - aki a 20. századi költő körüli fegyverzörgés elől ugyanúgy befogta a fülét, mint egykor a Balassi körüli „érdemi" viták elől - nem fenyegeti semmiféle veszély az ő József Attila-koncepcióit, lett légyen szó akár „a szocialista költő", akár - Szabolcsi rosszabb életszakaszaiban „a szocialista realista költő", akár - amihez élete végéig makacsul ragaszkodott - „a szintetizáló (rosszmájúan: szintetikus/ műanyag) költő" koncepciójáról, s a szövegkiadó-kéziratnyomozó Stoll munkája neki is hasznot hajt.10 Stoll József Attila költészetével szemben is elfogulatlan maradt. Sőt (vagy éppen azért, hogy mutassa elfogulatlanságát, vagy azért, mert tényleg így gondolta), messze alulértékelte a költő (szerintem számos remekművet felmutató) ifjúkori munkásságát: „József Attila 1932-1933-ban tisztázta esztétikai nézeteit, s ekkor írta meg első igazán nagy verseit is." (Stoll 1981:240) Vagy: „Egy József Attila-összes nagyon aránytalan lenne, és körülbelül a kötet közepén kellene kezdeni olvasását." (Stoll 1993:1) József Attilával, az emberrel viszont maradéktalanul azonosult, szinte eleven kortársának érezte. Egy 1921-es eseményről beszámolva azt írja: „Ha szabad indiszkrétnek lennem" (Stoll 2005/111:109); „a költőnek ezért volt nagy 10 Nem csak Stoll „szigorú, de igazságos" tenorját, de anyagismeretük fokozati különbségét is jól jellemzi, ahogy a József Attila utolsó versét felfedező Stoll (2000“:28) kiigazítja Szabolcsit: „Értékes megjegyzéseihez csak egy apró helyesbítés kívánkozik: a 'sírirat' szót nem József Attila találta ki, hanem (a sirat rímszóval együtt) Kosztolányitól vette át, aki James Russel Lowell egyik versének két sorát így magyarította: 'Jaj! Mindegyikünk egy lelket sirat, / Az arcukon ott áll a sírirat.' (Modern költők, Bp., 1921, III, 30.) 522