Bujalos István et al. (szerk.): Az identitás alakzatai. Biró-Kaszás Éva tiszteletére (Pozsony, 2013)
"El kell rendeznünk önmagunkat, akár egy műalkotást"
Vezér nélkül, szépen 353 inkább műtárgy ez a lámpa vagy ez a ház, mint a saját életem?” Az érvelés ismerős lehet még annak is, aki Sartre-tól nem olvasott mást, mint Az undor című regényt. Sartre főhőse, Roquentin nem lát más lehetőséget a létezés problémájának személyes megoldására, mint azt, hogy műalkotássá változtassa az életét. Ezért logikus a két beszélgetőtárs soron következő kérdése: „De ha az embernek magának kell megalkotnia önmagát anélkül, hogy a megismeréshez vagy az univerzális szabályokhoz folyamodnék, miben különbözik az ön látásmódja a sartre-i egzisztencializmustól?” Érdemes teljes egészében idéznünk Foucault válaszát. Úgy tűnik föl előttem, hogy Sartre az autentikusság morális fogalma révén visszatér ahhoz az eszméhez, hogy önmagunkká kell válnunk, vagyis azonossá az igazi énünkkel. Nos, abból, amit Sartre mond, éppen ellenkezőleg azt a gyakorlati következtetést kellene levonnunk, hogy az elméleti gondolkodást a kreativitás, nem pedig az autenticitás gyakorlatához kellene kapcsolnunk. Abból a meggondolásból, hogy az én nem adott számunkra, véleményem szerint csak egyetlen gyakorlati konzekvencia vonható le: hogy meg kell alkotnunk, elő kell állítanunk, el kell rendeznünk önmagunkat, akár egy műalkotást. Érdemes megfigyelnünk, hogy Sartre Baudelaire-ről vagy Flaubert-ről készített elemzéseiben az alkotó munkát egyfajta önmagunkhoz való viszonyra - a szerzőnek önmagához való viszonyára - vonatkoztatja, amely így hol az autentikusság, hol az inautentikusság formáját ölti. Felteszem a kérdést, hogy vajon nem lehetne-e pontosan az ellenkezőjét mondani? Távol attól, hogy valakinek az alkotó tevékenységét arra vonatkoztassuk, hogy milyen jellegű a viszonya önmagához, inkább az önmagához való viszonyát kellene egy alkotó tevékenységhez kapcsolni, amely etikai aktivitásának a középpontjában állna.1 Az interjúkészítők megjegyzik, hogy ez Nietzschének arra a gondolatára emlékezteti őket (a Vidám tudományban), hogy az embernek meg kell alkotnia a saját életét oly módon, hogy egy sajátos stílust ad neki, amelyen a gyakorlatban és nap mint nap munkálkodik. Foucault ezzel egyetértve hozzáteszi, hogy manapság (vagyis a nyolcvanas évek közepén) sokkal közelebb érezhetjük magunkat Nietzschéhez, mint Sartre-hoz. A magam részéről akármilyen szemszögből veszem is szemügyre Foucault Sartre-interpretációját, nem mdok vele egyetérteni. A lét és a semmi szerzője 1 Le sexe comme une morale. Entretien avec Michel Foucault. Le Nouvel Observateur, 1984. június 1.65-66.