Csaplár Vilmos: Igazságos Kádár János (Pozsony, 2010)
Igazságos Kádár János
Simonffy jobbnak látta naivnak tettetni magát. Mit?- Leöntötte az asszonyt csokival?- Sose! - rázta a fejét Simonffy pulykavörösen.- Föltételezem, hogy így nem is nyalhatta le. Kitört a röhögés. Még Darvas József is rámosolygott Aczél Györgyre.- Miért hiszi el, hogy az ilyesmi jó érzés, ha még ki se próbálta? Ha pedig nem jó, miért tenne ilyet valaki? Ráadásul egy hadügyminiszter! Kádár János közben persze azt gondolta: Nocsak! Majdnem olyan tájékozottak, mint az erdei őzek! Kicsit összekeverik a dolgokat, így működik az alkotói fantázia! Bár az alkotásaik, szerencsére, egyebekről szólnak. Akármennyire is hallgasson egy ezredes, az nem vonja el a dolgozók figyelmét a termeléstől.- Elvtársak! - mondta. - Maguknak nem szükséges bővebben fejtegetnem, milyen csodákat művel a képzelet! És így van ez jól! Csodákra vágyunk gyerekkorunk óta. Gondolják el, mire képes egy szép regény! Ne törődjenek a hamis pletykákkal! - Kádár János futólag ránézett a karórájára. Aczél elvtárs rögtön az elnökre, Darvas Józsefre pillantott, aki azon nyomban fölállt.- Van még kérdés? - mondta olyan hangsúllyal, mintha azt közölte volna, hogy vége, nem lehet több kérdést föltenni. Erre a pillanatra várt Garai Gábor. A József Attila-díjas költő eddig szinte rejtőzködött. Egy vastag oszlop mögött ült, egyfolytában maga elé bámulva, 136