Czéh Zoltán: Erre sárkányok élnek. Regény (Budapest, 2020)
Augusztus 1. - Az agyad egyik fele
- Szomszéd. - Olyan közel hajol hozzád, hogy még az arcszeszek illatát is érzed. - Szakál? - Leborotváltam, igen. Jobb lesz így. Fiatalosabb. - Szerencse lesz... - Tessék? Rámutat a pólód nyakára és a vállára. - Fordítva van? Nem is vettem észre eddig. - És kulcs? Az oké? Megvan? - A lakáskulcsom? Ó, igen, meglett, koszi, be tudtam jutni végül. - Mobil? - Azt is visszakaptam, a telómat is, igen. - Minden oké akkor. - így van, minden oké, igen. Koszi. - Belefúrsz a hajadba. - Micsoda véletlen találkozás, nem? Mi így ketten, itt a belvárosban... Kicsi a világ. Ezt nem értette alighanem, de azért mosolyog továbbra is, nyájasan, oroszosan. - Munkahely - mutat hátra széles, tulajdonosi karmozdulattal. - Tényleg? Te errefelé dolgozol, itt a környéken? - József utca. - József Attila? - Attila, igen. Iroda Aeroflot. - Tényleg? Ott dolgozol, a légitársaságnál? Tök jó. Odébb léptek kicsit, hogy helyet adjatok egy gyermekeit terelgető anyának, aztán csak álltok tovább és nézitek egymást. Nem mozdultok, az utca mégis meg-megbillen az Orosz háta mögött. Mintha fent lennél az óriáskeréken, egyre magasabban, a háztetők felett. - Izland - szólalsz meg hirtelen. - Izland? - Izland. Van nektek járatotok Reykjavíkba? Ticket, ticket to Reykjavik, Aeroflot. Van? 536