D. Magyari Imre: Hatvan plusz. Beszélgetések, monológok (Pozsony, 2018)
Muzsika
lett - életem első szerzeménye, a már említett Lakájdal miatt kikerültem az egyetemről és az akkor már pezsgő beatzenéi élet közepébe csöppentem, nevezetesen a Kex együttes körébe. Bódyt, Szentjóby Tamást egy pécsi közös filmezés után én vittem közéjük. Lassacskán megismerkedtem a demokratikus ellenzékkel, Bár Rajk Lacival már 66-ban együtt kosárlabdáztam, a könyvtár pedig megtűrt ellenzékiek lerakodóhelye volt. Én sokáig csak tagadtam mindent, csupán azt tudtam, mi nem akarok lenni. Nem akarok a Földes elvtárs fia lenni. Végül „Hobo” lettem. Tagadtad a hazugságokat, amikben éltünk. Nem volt nehéz észrevenni és elutasítani őket, annyira egyértelműek voltak. Mindezek mellett láttam, hogy apám hogyan juttatja kiváló állásokba a rokonait, akik nem igazán értettek semmihez. Az egyik nagybátyám a harmincas évek végén parkett-táncos volt egy csak gazdagok által látogatható kávéházban, ahol éltes hölgyeknek szerzett örömet, majd később a rendőrtiszti akadémián marxizmus-leninizmust tanított. Apám másokat is elhelyezett pártvonalon, vagy szakszervezeti főnökként. Hatalmas gőg sugárzott belőlük, emiatt már tízévesen utáltam őket, amit azonnal megérezték. A személyes konfliktusok tovább erősítették bennem a szembenállást. Azt azonban máig sem értem, hogyan volt bátorságom az érettségi napján, 1963 júniusában apám elé állni és végleg szakítani vele. Otthon voltak könyveitek? Egyáltalán: hol laktatok? Mert nem egészen mindegy, hol az az utca, amelyikben utcagyerek valaki... Hatéves koromig Újpesten éltünk, aztán nyolc éven át a Kissvábhegyen, egy villában. Onnan átmentünk a budagyöngyei Varázs utcába, ahol Biszku Béla, Marosán György, Galambos és Pőcze elvtárs is lakott. 1961- ban a rózsadombi Apostol utcába költöztünk, én 63-ban innen léptem le végleg. Csak sokára lett saját lakásom, a váláskor elvesztettem ez is. 1995 karácsonya óta Piliscsabán élek boldog családi életet. És mit kaptál, tanultál a mestereidtől, aminek ma is hasznát veszed? Ha az ember csak továbbadja azt, amit kapott, már megtette a kötelességét. Nekem szerencsém volt, még a magamét is hozzátehettem. A legfontosabb azonban az a felismerés, amit Jordán Tamásnak és Vidnyánszky Attilának köszönhetek, hogy amit csinálunk, az fontosabb nálunk. Az alázat a legfontosabb, ez hozhatja meg a hitelességet. 353