D. Magyari Imre: Hatvan plusz. Beszélgetések, monológok (Pozsony, 2018)
Muzsika
Az egyik leggyakoribb szó a lemezen a dal. Mit tehet egy dal? Percekre mindent - és akár semmit se. Nem tudom megakadályozni, hogy ne vágjanak ki minden fát, de legalább tudok szólni, hogy ne tegyék - és kiadhatom az indulataim, akiket hasonlók feltehetően sokakban kavarognak. Tudni kell azt is, vannak, akikre egyáltalán nem hat a dal. Nekem ez az életem. Mindarról, ami nem a dalokhoz kapcsolódik, nem könnyű faggatni. Mikor alakult ki, hogy nem szívesen beszélsz magadról? Rögtön az elején. Igaz, akkor nem volt divat nálunk, hogy a művészek vagy inkább azok, akik annak képzelik maguk, intimitásokról nyilatkozzanak. A bulvársajtó rendszerváltás körüli megjelenésével, visszatérésével lett szokás, hogy aki közszereplő, az nyilvánosan választ pár, nyilvánosan házasodik, nyilvánosan válik el, nyilvánosan bújik ágyba. Sokan maguk keresik a lehetőséget, hogy ilyesmikkel traktálhassák az erre kíváncsiakat, mert akkor jobban az előtérbe kerülhetnek. Néhány másodpercre, hisz hatalmas a tolongás... Én zárkózott, vagy ha úgy tetszik, szemérmes természet vagyok. Mikor régebben Nyugaton láttam, hogy a kitárulkozást szinte megkövetelik a közszereplőktől, felmértem, hogy erre én alkalmatlan vagyok. Nem gondolom, hogy a közönség és a köztem lévő szerződésbe a magánéletem kiteregetése is beletartozik. Varjas Endre írt rólad egy nagyszerű könyvet, Muszty Bea és Dobay András pedig összeállított a dalaidból egy albumot. Ezekben szerencsére van rólad néhány fénykép, mégolyán is, ami a gyerekkorodban készült... Épp tegnap válogattam valakinek képeket és végignéztem egy csomó régi fotót, amik ömlesztve hevernek egy fiókban. Elhatároztam, ha egyszer lesz időm, albumokba rakom őket, ahogy egy rendes polgári háztartásban illik, de sosem lesz időm. Őrzöm őket, de csak a kényszer visz rá, hogy kézbe vegyem őket. A Korai még című, a második lemezedről, a Szerelemről való szám mellett egy korai kép: kislányként egy templom előtt állsz. Emlékszel, hol készült? 367