D. Magyari Imre: Hatvan plusz. Beszélgetések, monológok (Pozsony, 2018)
Színház
tán meglép. Egyszerre élvezi a helyzetet és fél, de nem bírja abbahagyni. „Meghajolnak előttem. Frakkban, szmokingban.” - dicsekszik a főnökének. És elájulnak tőle a hozzá hasonlók is, a lányok és a szüleik (Kútvölgyi Erzsébet és Papp Zoltán). Ez mindent visz, megéri, hogy hetekig szilván és kenyéren éljen. De egyre inkább szorul körülötte a hurok: az átvert nők vagy a hozzátartozók megtudják, hol lakik, hol dolgozik, feljelentik. Karácsony Nagy Zsuzsannában is felébred a gyanú. A nők közül egyedül ő céltudatos igazán, ő viszont nagyon is. Nem szeret bele a fiúba, érdekből lenne a felesége - egy ideig: „Ez a fiú elintézi az útlevelemet, a vízumot. Eljegyzés után Rómába megyünk. Társaságokba kerülök, módom lesz körülnézni, latolgatni az esélyeimet. Ha minden kötél szakad, hozzámegyek, elegem van ebből az életből. Diplomata férjem lesz, utazhatok, nagy életet élhetek.” Mikor azonban a gyanú bizonyossággá válik, sőt az először szerelmes fiú maga is bevallja, hogy lakatos, kitör belőle a féktelen indulat: „Ezt nem viszed el szárazon! Meghurcollak ország-világ előtt, te nyomorult!” A Szabadság-hegyen vannak, a Normafa táján, alkonyaikor. (Kissé életszerűtlen is, hogy nem fél. Halálszerűnek halálszerű.) A fiú azt kéri a lánytól, engedje el békében, de az egyre hisztérikusabb lesz. A fiú pedig előveszi a borotvát, a lány csak ekkor rémül meg - de már késő... Hogy mindez a szocializmus vagy a kapitalizmus lényegéről mondana el valamit? A hetvenes években lehetett, mostanában is lehet ezt gondolni, aligha véletlenül vették elő a darabot, amit 1977-ben Marton László rendezésében, Hegedűs D. Géza főszereplésével a Vígben már sikerrel játszottak. De minden társadalomnak mindenkor megvannak a maga megnyomorítottjai! A sötét ruhás fiú indulata ugyanaz vagy legalábbis hasonló, mint ami Kosztolányi Édes Annájáé, aki kenyéradó gazdáit, Vizyéket öli meg, látszólag ok nélkül. És mit írt József Attila? „Tiszta szívvel betörök, / ha kell, embert is ölök.” Azt mondanám: minél nagyobb, bármikor, bárhol, a távolság az élt élet és a vágyott élet közt, annál könnyebben lesz valaki frusztrált, indulatos, kötekedő s bizonyos helyzetekben, például kocsmai ivászatkor vagy nagy családi összejöveteleken, annál könnyebben robbannak ki belőle ezek az indulatok. Tény, a létezett szocializmus és a létező kapitalizmus sokaknak nem engedi, hogy úgy éljenek, ahogy szeretnének. A legtöbben megalkusznak a helyzetükkel, mint a Jó estét, nyár... számos szereplője, főleg, ha ez a helyzet nem tragikusan szörnyű. Mi mást tehetnének? Netán észre sem veszik, fel sem ismerik, milyen az a helyzet, amiben élnek. Juhász Katalin anyja a lányáról készült, album281