D. Magyari Imre: Hatvan plusz. Beszélgetések, monológok (Pozsony, 2018)
Irodalom
pedig a feleségem, Balla Zsófia kétnapos korában elhunyt kisfiának a neve. Úgy gondolom, jobb, ha ezt az életművet egy tőlem különböző személy találja ki németül. Hogy fogtál hozzá a munkához? Először próbafordításokat küldtem a kiadónak. Egyértelmű volt, hogy nem a zsengék, hanem a nagy versek közül kell választanom, hisz meg kellett erősítenem a kiadót szándékában. Már az első küldeményben ott volt például az Ars poetica fordítása, illetve a fordítás első változata - a fordítás elkezdhető, de nem befejezhető tevékenység, a legtöbb költeményt több változatban is elkészítettem. 1999 őszén Zürichben formálisan is szerződést kötöttünk. Először az összes versek kiadásáról beszéltünk, aztán stratégiai okokból egy nagyon bő válogatás mellett döntöttünk. Kimaradt sok, a pálya elején született alkotás, és nagy szívfájdalmamra kimaradtak a töredékek is - de kész a teljes anyag, és néhány év múlva talán adódik alkalom arra, hogy az egész életművet bemutathassuk. Tény, hogy a közvélemény-formálókhoz sem könnyű eljuttatni egy ilyen kötetet, nemhogy a szélesebb versolvasó közönséghez. Rám is sok munka vár még ez ügyben, felolvasások, közönségtalálkozók. Lefordítottad a híres és megrendítő pszichoanalitikus naplót, a Szabad ötletek jegyzékéi is? Nem, én József Attila költészetének megismertetését tekintettem fontosnak. Ami a legjobban érdekel: a munka hogyan változtatta meg a viszonyod József Attila költészetéhez, egyes verseihez, a költőhöz magához? Hisz ha csak kézzel lemásolunk egy verset, már attól más lesz a kapcsolatunk a szöveggel, felfigyelünk olyasmikre, amiket addig nem vettünk észre... Életem egyik legnagyobb ajándéka ez a fordítás. Nem csupán azért a tudatért, hogy egy nagy magyar költővel az én munkám révén ismerkedhet meg a nyugat-európai közönség. Prózaíróinknak könnyebb dolguk van: ők - a legkiválóbbak - viszonylag jó fordításban már eljuthattak a német olvasókhoz, költészetünk azonban, főleg igazi értékrendjének megfelelően, még nem talált otthonra német nyelvterületen - bár például szintén az Ammann kiadó jelentette meg Petri György és Tandori Dezső egy-egy kötetét. Ezen túl azért is ajándék ez a munka, mert én szemé34