D. Magyari Imre: Hatvan plusz. Beszélgetések, monológok (Pozsony, 2018)
Iskola
azt, nem is veszi észre, aki így él. Vagy inkább vegetál, ha jól is érzi magát. Érdemes Pilinszky János Infernóját teljes egészében idemásolni (Pilinszky, amint aktuális...): Ház. Kutya. Gépkocsi. Pázsit és fogadások. De csakugyan szebb attól a mennyország, hogy a poklokra lecementelt, gyermeküket, nemüket, fajukat és mindenüket megtagadó lények póklábakon egyensúlyozva nyáladzanak senkiért, semmiért? Na, mitől oly indulatos itt a szelíd költő? A művészet szerepe az életünkben... Nemes Nagy Ágnes meséli József Attila pillanata című esszéjében: „...összetalálkozom az egyik lakóval a lépcsőházban. Az idős hölgy bevallja, hogy itt, a nagyvárosban ő még a gyomnövényt is szereti. Milyen szép a bodzabokor, pedig nem törődik vele senki, meg a pitypang, amikor kisárgul tőle a grund. Hallott erről nemrégiben egy verset a rádióban, ki is kerestette, le is íratta magának. Másnap cédulát dob be ajtómon, rajta a vers, Szép Ernő bűbájos Pitypang-ya.. Csinosan letisztázva.” És a költőnő bölcsen hozzáteszi: „Nem is kívánok én többet a versnek. Csak itt-ott egy-egy pillanatot, amikor megállunk, vagy csodálkozva elmeredünk valahová, mert - érthetetlen módon - megtetszett nekünk egy verssor.” Az iskola hangulatán, szellemén múlik, hogy a gyerek megszereti-e az iskolát, a tanulást, rájön-e az ízére, a tudás örömére. Ez már az első általánosban eldől. Sokat jártam - egyszerűen gyönyörködni - Winkler Márta óráira. Róla készítette Péterffy András 1979-ben az Iskolapélda című filmet, abból ismertem meg. Alsósokat tanított, akik annyira szerettek iskolába - vagyis hozzá! - járni, hogy már reggel negyed nyolc körül ott sertepertéltek a teremben, várva a becsöngetést. Van ám ilyen... Ebben csak az volt szörnyű, hogy lám, ha valaki jól tanít Magyarországon, az olyan különleges, hogy filmet kell forgatni róla. Hogy a kíváncsiságot fel tudjuk-e ébreszteni, attól is függ, ismerjük-e a pad alatti kultúrát 443