Dalos György: Tíz esztendő. Európai naplójegyzetek (Pozsony, 2016)
2010 Még mindig az irodalom
vannak elágazásai. Szinte magam előtt látom a hölgyet, aki költsége(me)t nem kímélve összevásárolta a GMBSHAIR szépítkező szereit, s ettől oly jó kedvre derült, hogy a Bambinónál játékokat is vett a gyerekének. Mindehhez ki sem kellett tenni a lábát hazulról, egyszerűen begépelte a mondott cégek megrendelő lapjára, ki tudja, honnan megszerzett adataimat. Ami ebben a történetben igazán hajmeresztő számomra, hogy a globalizáció és az újmédia karöltve milyen icipicire zsugorítja világunkat. Hová tűnt a kedélyes zsebtolvaj, a békebeli kasszafúró és a régimódi vonatrabló ? Mind-mind laptop előtt szorgoskodik, tűzföldi vagy polinéziai magányában kajtat a világhálón, s ahol lazább az elektronikus éberség, ujjával jelt ad klikk! - és elszörföli a pénzem. Én pedig egy ideig szegényebb leszek háromszáz euróval és gazdagabb egy újfajta védtelenség tapasztalatával. Helene Hegemann, tizenhét éves éves berlini lány januárban megjelent „Axolotl Roadkill” című regényével percek alatt a bestseller listákra került. Az alig leplezetten önéletrajzi műben a tizenhat éves iskolakerülő hősnő hányattatásait írja le az alkoholba belepusztult anya és a hatalmaskodó értelmiségi apa között, a drog, a szex és az erőszak világában. Teszi ezt mai tini-zsargonban, magabiztosan, világmegvető hangsúlyokkal és helyenként meglepő stílusbiztonsággal. A recenzensek, még azok is, akiknek fenntartásai vannak, elismerik az ifjú szerzőnő komoly íráskészségét. A jelenség nem új: gondoljunk csak az orosz Irina Gyenyezskinára, aki az évtized elején, hasonló módon röppent fel az orosz irodalom egére „Adj nekem” című könyvével, s azóta inkább interjúköteteket jegyez. Magam részéről a tizenhét évesen összehozott regényeket inkább hormonális, mintsem irodalmi teljesítménynek tartom. A lírában persze lehetséges ilyesmi: a kölyök Rimbaud tizenhat évesen írja első verseit és néhány évvel később grandiózus életmű birtokában fel is hagy a költészettel, s elindul önpusztító afrikai vándorútjára. József Attilának is alig pelyhedzett az álla, amikor papírra vetette a „Lázadó Krisztus”-t. A prózaírás azonban bonyolultabb mesterség, éppen az kell hozzá, ami a költészetet megölné: távolságtartás. Vagyis a kamaszregény alapján meg lehet mondani, hogy alkotója tud-e írni, de azt nem, hogy lesz-e belőle író. S ilyenkor a siker csalóka, veszélyes közelségbe kerülhet a bukáshoz. A végleges döntést többnyire a későbbi könyvek 135