Dalos György: Tíz esztendő. Európai naplójegyzetek (Pozsony, 2016)
2013 A tölcs, a bambusz és egy hitszónoklat
berlininek és nem budapestinek van e jogom ilyen megállapításokat tenni. Én ebben a rongyrázásban, akárkitől származik is a díj összege, egyenes folytatását látom Szőcs kazahsztáni villogásának, az Andrássy-negyed körüli buzgólkodásának, csak most éppen nem állami, hanem „társadalmi” funkcióban folytatja ugyanazt a hozzá, mint íróhoz és gondolkodó emberhez méltatlan gyakorlatot. Nagyjából ezt mondtam el és javasoltam, hogy a PEN térjen viszsza hagyományos NGO-szerepéhez, bár nem tudom, hogy ez esetben maradhat-e a szervezet élén a miniszterelnök kulturális főtanácsadója. Amennyiben ez utóbbi mellett dönt, mint valamikori jó barát, díjmentesen adnék neki néhány tanácsot. Bizonyos dolgokban talán még erre sem lenne szükség, hiszen mint tudjuk, József Attilát ő is meg akarja tartani a rakodópart alsó kövén. Ez a nyilvános gesztus, mint Hofi Géza mondta volna: „alapnak jó”. *** Április 10-én szerda délután két órakor a város másik végében, a Deutschlandradio székházában kell lennem, ahol BánfFy Miklós Erdély-trilógiájának most megjelent második kötetét fogom prezentálni. Csütörtökre orvosi terminust beszéltem, régen esedékes rutinvizsgálat céljából. 12-én pénteken pedig Bécsbe repülök, s onnan a Duna menti Wach au b a vonatozom, ahol felolvasást tartok. Vasárnap délben érek vissza Berlinbe, a következő héten pedig máris Erfurt és Gotha vár ugyancsak irodalmi programmal. Egyszóval, minden napra jut teendő, feltéve, hogy nem jön közbe valami. Épp ez a bökkenő. Naptárom gyenge pontja április 10-e. Kim Dzsong Un észak-koreai párt- és állami vezető szerint a phenjani rezsim ettől a naptól kezdve nem garantálja az országban működő diplomáciai képviseletek biztonságát. Várható ugyanis, hogy a KNDK nukleáris töltetű közép- és rövidtávú rakétákkal támadja megDél-Koreát és az Egyesült Államokat. Mindezt korántsem a potenciális ellenség propagandája, hanem maga a támadó fél hirdeti. Leplezetlen háborús előkészületei már Oroszországot és Kínát is Észak-Korea ellen hangolták. Szöul és Washington pedig komolyan veszi a hadüzenetet és mindenféle fineszes technikákkal igyekszik elejét venni az első csapásnak. Majdnem általános vélekedés szerint Kim Dzsong Un, a holtában is államfőnek minősülő Kim ír Szén unokája csupán retorikai fenyegetésként kürtölte világgá az atomfegyver kipróbálását, alighanem így akarva több segítséget 201