Dalos György: Tíz esztendő. Európai naplójegyzetek (Pozsony, 2016)
2015 Baj van (a) Kréta körül
Ment tovább a megkezdett úton, magát Horthyt is cserbenhagyva, a nyilasok társutasává süllyedve. Ezzel párhuzamosan történészi munkáját sem hanyagolta el (Magyar középkor, 1938.). Tíz esztendővel ama berlini kánikula után Hóman vádlottként állt a Népbíróság elé - a hőség azon a nyáron sem volt enyhébb, Budapesten 30 fok fölötti hőmérsékletet mértek -, csak a verdikt volt szigorúbb. Életfogytiglan - egy hatvanegy éves ember számára halálos ítélet. Talán némileg vigasztalta, hogy kiállt mellette társszerzője, Szekfű Gyula és fiatal tanítványa, Kosáry Domokos. Igaz, azonosulni ő se tudott vele. „Előadtam, amit tisztességes emberi magatartásáról a nehéz időkben el tudtam mondani” - emlékezett utólag. Nyilván volt is mit mondania, hiszen Hóman - talán vétkeinek tudatában - segített néhány bajbajutotton. Ám a mentőtanúk nem sokat számítottak a háborús bűnösök tárgyalásain, különösen, ha a bűnök némelyike menthetetlen volt. Persze hetven-nyolcvan év múlva akár azt is mondhatnánk, hogy Hómanból nem gyarló személye, hanem a műve fontos. Némi plusz jóindulattal József Attilát is idézhetnénk, miszerint „a harcot, amelyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés”. Csak hát itt a bökkenő: egyáltalán nem oldja békévé, ama szimpla oknál fogva, hogy nem hagyják. Jogilag, majd erkölcsileg rehabilitálják, visszacsempészik Hómant a Tudományos Akadémiába, szobrot szánnak neki és legnyilvánvalóbb disznóságaiból is megpróbálják kimosni. Teszik ezt egy évek óta folyó kampány keretében azzal a céllal, hogy tradíciót teremtsenek saját érájukhoz. Amikor pedig a „vetés” beérik, a közvélemény már-már meg van dolgozva, akkor hirtelen, kánikula közepette, 35 fokban, a hitközséggel folytatott tárgyalások peremén előáll két kormánytényező, és bejelentik, hogy „magánemberként” ők sem helyeslik - bár betiltásra nem javasolják — a Hóman-emlékmű felállítását, lévén Hóman kiváló tudós, de politikusként „megosztó személyiség”. „Megosztó személyiség”? Hogy-hogy? Wass Albert, Prohászka Ottokár vagy Tormay Cécile talán nem volt az? Nekik kijár a szobor, a kultúrház, az utca, a tér? Mire fel ez a hátraarc, most, amikor Európa már alig figyel ránk? Hogy gondolkodnak ezek az emberek? Berlinben július végén és augusztus elején tartották a 14. Európai Maccabi játékokat (EMG), amelyeken a földrész zsidó sportolói mérték össze erejüket, méghozzá nem akármilyen helyszínen, hanem az 1936-ban felavatott Olimpiai Parkban. A gesztussal a Szövetségi Köztársaság nyilván a német-zsidó megbékélést akarta demonstrálni, vagyis az EMG nem kizárólag sportesemény volt, hanem alkalom is az emlékezésre. Én is kaptam meghívót, igaz, nem magára a sport253