Darabos Enikő: Az én határain. Pályi Andrással beszélget Darabos Enikő (Pozsony, 2010)
6.
öregasszony, bizonyos Anna néni, volt is neki egy nevelt lánya, aki időnként meglátogatta. Nos, ez az Anna néni aznap reggel, amikor indultam Visegrádra írni, odaszólt nekem, hogy „egész éjjel ugattak a kutyák”, aztán még elmorfondírozott egy keveset ezen, amire már nem figyeltem vagy elfelejtettem. Még aznap délután leírtam ezt a mondatot, ezzel kezdődik az Éltem. Mert ahogy leírtam, elkezdett élni a papíron, ez is következett belőle, az is, azaz mielőtt töprengeni kezdtem volna a dolgon, már eldőlt, hogy annak az asszonynak a monológját írom, aki ezt a mondatot mondja, hogy a helyszín Anna néni háza, illetve az a kép, ami bennem erről a házról maradt, hisz ha jól emlékszem, csak egyszer jártam odaát nála, és így tovább. Maday Veronka mégsem Anna néni alteregója, ha valakié, hát az enyém, meg Lilié, mert neki is sok viselt dolga benne van ebben a figurában. De azért választottam volna egy ilyen Anna néni-féle figurát, hogy ne lehessen őt vagy engem felismerni? Á, semmi esetre sem. Különben is, mit érdekelt engem akkor, hogy ki kit ismer fel, és kit nem. Akkor már rég túl voltam ezeken a bagatell problémákon. Egyedül magamra voltam kíváncsi, a saját érzelmi-mentális zsákutcámra, amibe belekormányoztam az életem, hogy miért tettem, amit tettem, hogy volt-e alternativa, amit elmulasztottam, hogy mi volt az a hívó hang, amely után mentem. És persze Lilire, hisz rajta tört meg az álmom, a mágiám, a varázshatalmam, kicsoda hát ez a mitikus vonzás és taszítás az életemben? Akárhogy is, én addig valami elragadó képzetet dédelgettem magamban a szerelemről, és az teljesen összetört. Abban, amit mond, kísértetiesen visszhangoznak József Attila sorai: „Hiába fürösztöd önmagadban / Csak másban moshatod meg arcodat". Ez a más(ik) lenne Magyarné Maday Veronka? És ha igen, beszélhetünk-e megtisztulásról? Ha így kérdi, elkerülhetetlenül beszélnem kell arról is, ami-145