Dénes Iván Zoltán (szerk.): Bibó István összegyűjtött írásai 1. Az európai politikai fejlődés értelme (Pozsony, 2016)
1. A hatalom humanizálása: az európai politikai fejlődés értelme
alakult ki ez a zsánerkép, 1 strófa arról, ki az, aki ezt a kialakult zsánerképet távolabbról, nagyobb perspektívából ismeri, és a végső záró 2 strófa ismét egy objektív kép, de most már a kegyetlen igazságé. Ez ennek a versnek a szerkezete, és éppen ezeknek az átmeneteknek a fokozatossága rajta a legcsodálatosabb. II. A következő vers József Attila: Négykézláb másztam című verse. Ennek a versnek nem is annyira az eszmei tartalmát - mert hiszen a versből elég világosan kiderül -, hanem egy csomó filozófiai, sőt váratlan szóval mondva teológiai összefüggését szeretném felderíteni próbálni. Négykézláb másztam, álló Istenem Lenézett rám és nem emelt fel engem. Ez a szabadság adta értenem, Hogy lesz még erő lábra állni bennem. Ügy segített, hogy nem segíthetett, Lehetett láng, de nem lehetett hamva, Ahány igazság, annyi szeretet, Úgy van velem, hogy itthagyott magamra. Gyönge a testem: óvja félelem, de Én a párom mosolyogva várom, Mert énvelem a hűség van jelen Az üres űrben tántorgó világon. A vers gondolati tartalma nagyjából világos. Az ember ne viaskodjék az Istennel, hogy az segítsen rzyta, és állandó közbelépésekkel óvja meg őt a különböző bajoktól, fogadja el az ember létezésének alapfeltételeit, azt, hogy az isteni segítség valamiképpen őbenne, magában rejtőzik, neki kell kiverekednie azt a szabadságot, hogy lábra tudjon állni. Van azonban egy csomó kevésbé érthető utalás benne; hogy jön ide az igazság és a szeretet, mi az, hogy láng de nem lehetett hamva, hogy jön ide a párom, akit mosolyogva várok, és hogy jön ide a hűség az üres űrben. Az egész kérdés szorosan összefügg a keresztény teológiának egy lényegileg ugyanezzel a problémájával, az isteni igazságosság, az isteni szeretet, és 420