Erdélyi Zsuzsanna: Hegyet hágék, lőtőt lépék. Archaikus népi imádságok (Pozsony, 2013)

A dolgok sajátságos módon ismét­lődnek. A sors irányít, ha itt az idő, jel­zést ad. Az 1976-os Magvető-kiadás Beveze­tése végén arról szóltam, hogy bár az első, 1974-es kaposvári Hegyet hágék szinte már előjegyzésben elfogyott, So­mogy megye a kötet újra megjelenteté­sére nem vállalkozhatott, tehát e for­rásértékű írásmű egyszerre gazdátlan maradt. A kritikák, visszajelzések ki­váltotta érdeklődésre nem tudtam ér­demi választ adni. Tudott viszont Sík Csaba, a Magvető Kiadó irodalmi szer­kesztője, aki felmérte a helyzetet és - lépett: 1976-ban Gyulai Líviusz il­lusztrációival kihozta az ún. nagy He­gyet hágékot, a sikerre való tekintettel 1978-ban másodszor, sőt még ráadás­sal is tetőzte 1980-ban. Aztán elcsendesedett a műfaj kö­rüli lárma és elhalkult az imák szava. A Magvető is hallgatott. Közben a tör­ténelem írta a maga sorait. Itt Kelet- Közép-Európában nem éppen a spi­­ritualitás jegyében írta. Vagy ki tud­ja? A vörös csillag lehullott, de a betle­hemi csillag fönnmaradt az égen. Po­zsony fölött is... És íme, mint 40 évvel ezelőtt, a He­gyet hágék ismét gazdára talált. Ha jel­zést ad a sors, azt valaki biztos felfogja.

Next