Erős Ferenc: Psziché és hatalom. Esszék és tanulmányok (Budapest, 2016)
Bevezetés helyett. Pshichoanalízis és politika: kihívások és válaszok
torz társadalmi cselekvésekhez vagy éppen nem-cselekvésekhez vezet. Ellentétben azonban azokkal a filozófusokkal, akik a szubjektumot, a „hiányzó láncszemet” az elvont, hegeli értelemben vett szellemmel azonosították, a pszichoanalízissel megfertőzött frankfurtiak és kéretlen útitársuk, Wilhelm Reich elméleteikben már az empirikus, földhözragadt szubjektumot vélték megragadni, ahogyan az a szexuális késztetéseket kora gyermekkortól elfojtó kispolgári vagy elkispolgáriasodott családokban áthatolhatadan karakterpáncélt hordozó Leviathánná, autoriter karakterré torzul, s kilépve a politika színpadára, perverz módon mintegy „orgazmusként” éli meg a szabadjára engedett gyűlöletet, és - Wilhelm Reich kifejezésével - a fasizmus emocionális pestisének fő hordozójává válik. Dorwin Cartwright amerikai szociálpszichológus szerint „az a személy, aki a legnagyobb hatást gyakorolta a szociálpszichológia történetére, Hitler volt”.12 Minden bizonnyal ugyanez elmondható a pszichoanalízisről, nevezetesen Freudról, aki Tömegpszichológia és én-analízis című művében már jó évtizeddel a fasizmus németországi hatalomra jutása előtt Le Bon nyomdokain „feltalálta” Hitlert, a vezért mint Leviathánt, mint szeretve gyűlölt apapótlékot, aki szoros libidinózus kötelékben, vérközösségben kovácsolja össze híveit. Aki, csakúgy, mint a „jó pásztor”, összetartja nyáját, és a tévelygőket visszatereli az akolba. Elegendő megnéznünk Leni Riefenstahltól Az akarat diadala című filmet, hogy belássuk Freud elemzésének fenomenológiai igazságát. Hitler azonban új dimenziót adott ennek a Freud által ábrázolt protofasiszta tömegpszichológiának azzal, hogy a chimérikus antiszemitizmust, a zsidók megsemmisítését, mint végső célt a Harmadik Birodalom alapkövévé tette. A hitleri antiszemitizmus kihívása személyükben is súlyosan érintette a pszichoanalitikusokat. Akik zsidók voltak azért, mert zsidóknak minősültek, függetlenül személyes identitásuktól; akik pedig nem voltak zsidók, gyakran a mentés vagy a kollaboráció nehéz, szinte feloldhatadan dilemmája elé kerültek (gondolok itt Ernest Jones ambivalens szerepére a német pszichoanalitikus egyesület átmentésére, illetve zsidó származású tagjainak kimentésére tett kísérleteiben). Az antiszemitizmusra adott klasszikus pszichoanalitikus válasz Freud talán legvitatottabb műve, a Mózes és az egyistenhit, amely - az Alomfejtés\\zz hasonlóan - az önvallomást ötvözi az antropológiai és mítosztörténeti elemzéssel. Ha az Alomfejtést egy „családregény” elejének tekintjük, akkor ^Mózest 12 Idézi Hunyady 2009, 502. 20