Fehér M. István: József Attila esztétikai írásai és Gadamer hermeneutikája. Irodalmi szöveg és Filozófiai szöveg (Pozsony, 2003)
IV. József Attila művészetelméleti írásai és az esztétika hermeneutikai horizontja: Kísérlet a párhuzamok és az eltérések magyarázatára
Az eltérés és a fő szembenállások okát keresve abból a fenti összefoglaló megállapításból indulhatunk ki, mely szerint annak a filozófiai-esztétikai világlátásnak és fogalmiságnak, melyet a hermeneutikai fordulat alapjaiban kérdésessé tett, József Attila a töredékek jelentős részében foglya marad, s annak horizontján belül próbál bizonyos átalakításokat végezni. Hermeneutikai jellegű észrevételei mintegy ezen fogalmiság peremén helyezkednek el, s noha nem jelentőség híján valók, nem képesek ezt a fogalmiságot áttörni. Ez a tényállás magyarázható mármost egyfelől - amint arról fentebb érintőlegesen szó esett - József Attila hermeneutikai szituációja felől: hivatkozni lehet arra, hogy egy fiatal költő, egy 23-24 éves fiatalember filozófiai „szárnypróbálgatásairól” van szó, arról, hogy számot adjon a filozófiai ismeretek terén szerzett jártasságáról, hogy éppen elsajátított filozófiai ismereteit egy őt foglalkoztató probléma összefüggésében próbára tegye, alkotó módon hasznosítsa. A tanítványnak előbb számot kell adnia a tanultak elsajátításáról, s mesterei esetleges beható kritikája csak ezután következhet. Jegyezzük meg, hogy Heidegger is jórészt ezt tette, például disszertációjában vagy habilitációs írásában, bármilyen kételyek jártak már akkor is a fejében. Az elsajátítandó filozófiai tradícióban való nagyobb jártasságra, otthonosságra, elsősorban filozófiai, nem költői vénára s ambícióra, nem utolsósorban pedig megfelelő szellemi környezetre lett volna szükség ahhoz, hogy az esztétikai töredékek szerzője a hermeneutikai destrukció útjára lépjen. 130