Fehér M. István: József Attila esztétikai írásai és Gadamer hermeneutikája. Irodalmi szöveg és Filozófiai szöveg (Pozsony, 2003)
III. József Attila művészetelméleti írásai és az esztétika hermeneutikai horizontja: Eltérések és szembenállások
vészét álláspontja”123). József Attila ezzel szemben láthatóan éppen azt kifogásolja az esztétikában, hogy nem pusztán művészetfilozófia, a műalkotást pedig éppenhogy tiszta műalkotásként próbálja megérteni. A „tiszta” jelző hol a művészet, hol az esztétika előtt jelenik meg, így nem lesz haszontalan, ha némi fogalmi tisztázást végzünk. A „tiszta esztétikához” mind József Attila, mind Gadamer hasonlóképpen viszonyul (bírálják), de nem ugyanabból az okból: az azonos viszonyulásnak eltérő jelentése van. József Attila azért bírálja,124 mert az esztétika köre túl tág, tárgya nem szorítkozik a művészetre („a művészeten kívülit is tárgyául tekintő esztétikát” József Attila elmarasztalólag említi125), Gadamer pedig azért (a különbség nem lényegtelen), mert a műalkotást az „esztétikai megkülönböztetés” horizontjában degradált, másodlagos, distanciált-esztétizáló formában teszi hozzáférhetővé, igazság- és megismerésjellegétől megfosztva, ezáltal a művészet tapasztalatának nem szolgáltat igazságot. Ezen utóbbi igénnyel József Attila elvileg egyetért, ám annak épp a vizsgálódó pillantásnak a „tiszta művészetre” való szűkítésében vél eleget tenni. Ez viszont Gadamer szerint reménytelen törekvés, mivel a „tiszta művészet” önmaga is elidegenedés terméke. 123 Vö. például GW 1,64., 85,93 (IM 62., 75., 80.; a magyar kiadásban: „a művészet szempontja”). 124 Vö. JAÖM III, 230. o.; JATCSZ 88. sk„ 94. sk. o. 123 JAÖM 111.231. o.; JATCSZ 97. o. 96