Füzi László: Alkat és mű. Németh László 1901-1975 (Pozsony, 2001)
Az idő szorításában
amikor a Tanúban a „hamis tanúságot” megtestesülését látta, de nem a kettejük viszonyának tisztázása kedvéért tettem ezt a kitérőt, hanem azért, hogy érzékeltessem: az önálló költői világok nem nagyon foglalkoztatták, ebben az is közrejátszhatott, hogy a maga művét a költészeten kívül teremtette meg.) Az életmű zártságának érzetét erősíti az is, hogy Németh a maga világát mindvégig egy nagy kiterjedésű kultúramodellben helyezte el. „A húszas évek második felétől állandó küzdelmet folytat önmagával is azért, hogy abból, amit érzékel, benyomásai, ötletcsírái rengetegéből valamilyen összefüggő kultúraképet próbáljon kialakítani. Sokféle irányba indult el, egyike volt ez a kérdés azoknak, amelyek egész pályáján igézetben tartották. Miképpen a XIX. századról kialakult nézetei többször is új megvilágítást kapnak, néhány ponton ellentételezik is önmagukat, úgy gondolkozásában a század viszonya is változik a természettudományokhoz, a szellem különböző hatásaihoz, felfogásához” - írta ennek kapcsán Sándor Iván. Amint szinte minden állandó változásban, mozgásban volt Németh gondolkodásában, annál is inkább, mert ennek a gondolkodásnak a változó idő megélése volt a legfőbb serkentője, úgy természetesen változtak a kultúráról, a kultúra összetevőiről, mozgástörvényeiről alkotott elképzelései is, az állandóságot leginkább az a meggyőződés képviselte, hogy önmagának is, közösségének is szüksége van egyfajta kultúramodellre. Számára a kultúra életet vezérlő elv volt, összefoglalója, összegyűjtője mindannak, ami a közösség életében történt, s vezérlője, irányítója is a közösség életének. Tárháza mindazon értékeknek és elképzeléseknek, amelyek a mintaképzés és a tanítás révén kapcsolatba kerülhetnek a közösség életével. Ebben az összefüggésben az autentikus kultúra megteremtése iránti igény gondolkodásának legjellemzőbb 334