Füzi László: Alkat és mű. Németh László 1901-1975 (Pozsony, 2001)
Az idő szorításában
ter azért tartotta fontosnak, mert sokat tanult belőle a halak életéről.) Az Anna Karenina „áttörése” újabb fordítói munkákat hozott Némethnek, ráadásként rászakadt a fordítás átdolgozásának gondja is. Az Anna Karenina megjelenése után pedig még elismerésben is részesült: a fordítás megtetszett, legalábbis így gondolta, Révai Józsefnek, s József Attila-díjban részesítették. (Már ez a tény is jól mutatja, hogy a hatalmon lévők semmit sem törődtek a társadalom életének folyamatosságával, s olyanokat tüntettek ki a József Attiláról elnevezett díjjal, akik a kortársai voltak, ahogyan azok is, akik a díjat osztották, s éppenséggel vitáztak is vele. Persze a József Attila-díj nevébe foglalt József Attilának semmi köze nem volt a költő József Attilához.) Németh elfogadta a díjat, mást nem is nagyon tehetett, közben nyilván eszébe juthatott, hogy jó másfél évtizeddel ezt megelőzően, de ha a Szárszón elmondott beszédére gondolunk, akkor akár egy évtizeddel ezelőtt is éles ideológiai harcban állt azokkal, akiktől most a díjat kapta, a magyar népet éppen a Moszkvából hazatérő kommunistáktól féltette, s attól, hogy itthon is az ottani világot honosítják meg. A díjjal járó pénzt nem használta fel, azt részletekben elküldte barátainak, ismerőseinek - ez később is megismétlődik majd a mostanihoz hasonló helyzetekben. 1952. április 3-án írta Gulyásnénak: „Keresetlen pénzhez jutottam - nagyon megbecsülne, ha egy kis töredékét - néhány napi könnyebbségül elfogadhatná.” Ugyanezen a napon Kodolányi Jánosnak is hasonló értelemben írt levelet: „...nagyon megtisztelnél, ha a mai postán feladott csekély összeget - értékes munkádhoz egypár napi gondtalanságot - elfogadhatnád.” A számára idegen közegből érkező valamiféle, s igaz, hogy csak a műfordítónak szóló elismerés az eredeti munka gondolatát is felvetette, a gondolat ráadásul Révai Jó451