Füzi László: Az idő keresése (Budapest, 2017)
Mozdulások
séget. Volt, hogy a szerkesztőségből elmentünk utána Csongrádra, az ottani könyvtárba, sok szép történetünk volt. Életének ideje, történelmi ideje a huszadik század volt. Élettörténetének számos mozzanata olyan huszadik századi jelenséghez kapcsolódik, amelyek annak valóban a meghatározó jelenségei voltak. Emblematikus jelenségként élnek az időben, ha egyszer valaki megrajzolja a huszadik század, a magyar és az egyetemes (ezt a két jelzőt nem szembeállításként írtam ide) huszadik század képét, akkor kihagyhatatlannak bizonyulnak majd. A Monarchiába született bele, a Monarchia szellemét őrző gimnáziumban nevelkedett, mára történetivé váló nagy mesterekkel találkozott, félve mondom ki itt Babits és Kosztolányi nevét, baráti köre az irodalomtörténetbe lépett át, József Attila nevét említem meg ennek kapcsán, Einsteint előadásait hallgatta, aztán jött a második világháború az amerikai katonasággal, személyes kapcsolatban állt az atombomba létrehozása körül tevékenykedő, s így a háború végkifejletét meghatározó, valamikor a Fasori gimnáziumban felnőtt magyar tudósokkal, jött a hazatérés, jöttek a koalíciós idők, majd Recsk, ötvenhat, az újabb emigráció, itthoni kiátkozások, és az újabb, nemcsak örömteli tapasztalatokat hozó hazatérés. Mi ez, ha nem a huszadik századi Odüsszeusz hányódásának rövid foglalata? Faludy György élete, még a legapróbb mozzanatokat tekintve is szinte átitatódott a történelemmel. Egyszer azt kérdeztem tőle, Gyuri bácsi, mikor jártál először Kecskeméten? Óh, mondta, segy 1945 utáni dátumot említett, Károlyi Mihállyal hallottuk, hogy jó pálinkát mérnek a Városházán, s leutaztunk. Ez az apró mozzanat, Károlyi nevének az említésével, s hogy a háború után még a Városházán mérték a pálinkát, azonnal a történelem levegőjével telítődött, ezen még a történet legendásítása sem változtatott. Nem a történelem tanúja, hanem a történelemben élő ember volt, mondom, aki megélte a huszadik századot. Fia kérdeztük, nem a történelem tanúját kérdeztük, hanem azt az embert, aki megélte a huszadik századot, mondom ismét. 421