Füzi László: Balvégzetű évtized? Esszék, tanulmányok (Pozsony, 1996)
A mai magyar költészet és a társadalom
A hétköznapiság tudomásul vétele: Petri György újabb versei Petri György költői világában mindig is ott élt az elkülönülés szándéka. Egyik, talán legkorábbi interjújában mondja: „De miért ne lehetne más típusú lírát csinálni? Sőt, nekem úgy tűnik, hogy ma éppen József Attilatípusú lírát nem lehet csinálni. Ezt sajnálom is, mert tulajdonképpen konzervatív vagyok. De az, hogy milyen lírát tudok én csinálni, az nem csupán személyes óhajomtól függ. És végtére is, mi van akkor, ha nem líra? Hanem valami, ami csak emlékeztet arra? Ha sikerül néhány embernek segítenem élete értelmezésében, akkor meg vagyok elégedve.”12 Az elkülönülés szándékának önálló jelentést is hordozó megvalósítását jelentette Petrinek az akkori elsődleges nyilvánosságtól való elzárkózása, köteteinek szamizdat-kiadásban való megjelentetése, s egyúttal egy, a korábbiaktól különböző politikai költészet kialakítása. Mégis hibát követnénk el, ha Petri lírájának sajátosságát csupán ebben a politikusságban látnánk. Valószínűleg helyesebben cselekszünk, ha Keresztury Tibor gondolatmenetét követve a csömör és poézis kapcsolódásában látjuk ennek a lírának a többitől megkülönböztető specifikumát. „Életmódot, létstratégiát épít a konok reménytelenség alapjaira, s a kiábrándulásban megfeszülő tartás fegyelmével csorbítatlan egészet sző lefokozott sorsa töredékeiből” - olvashatjuk Keresztury Tibor írásában.13 Ugyancsak Keresztury Tibor mutatott rá ennek a költészetnek a társadalmi vonatkozásaira: „Úgy hiszem, hogy az a hallatlan népszerűség, felfokozott érdeklődés, ami Petri György líráját az elhallgattatás bő évtizedében is végigkísérte, a betiltott író mítosza mellet jórészt a modell tartalmából és következetességéből fakadt. Az adott világ, a ‘létező szocializmus’ elvárás- és normarendszere szerint berendezkedni képtelen, minden elvtelen kompromisszumot elvető példájával a hetvenes évek illúzióikat vesztő értelmiségét ragadta különösképp meg, azt a társadalmi réteget, mely ez idő tájt kezdett eszményeinek végleges csődjével szembesülni. Erkölcsi-eszmei válsággá fokozódó megrendülésüket a diagnoszta józan tárgyilagosságával fogalmazták meg Petri versei, s a fájdalmas látlelethez egy merőben szokatlan, közvetlen közlésmód társult, mely egyszerre mondott le a képes beszéd, a metaforikus virágnyelv áttételeiről és a képviselet, a nevükben beszélés nyájjá terelő, fensőbbséges grammatikájáról.”14 76