Füzi László: Balvégzetű évtized? Esszék, tanulmányok (Pozsony, 1996)
"A lét: bomló emlékezet"
zsef Attila önvallomásainak párja. Hasonló mélységeket tár fel a folytatás is, talán nem is véletlenül motivikusan is kapcsolódva József Attila világához: ,A vonatkerekektől is féltem. Magához szívja az olyan rossz gyereket, mint én vagyok. Meg is fogadtam magamban, hogy jó leszek, amikor feltűnt a mozdony”. Fontos mozzanat ez: Kovács István világában ezek szerint a kezdetek kezdeténél feltűnik az etikum, az etikai tartás problematikája. Szegénységről, kiszolgáltatottságról a Kilencek költői gyakran írtak, s gyakran a tágasabb értelemben vett nemzedék költői is. Etikáról, s a költészet etika általi megszüntetésének lehetőségéről azonban csak Kovács István írt. S hogy tisztán lássuk ezt a sorozatot, ahhoz meg kell nézni az úgynevezett családi versek vonulatát, a már idézett Korai önéletrajz című, a konfliktushelyzetet rögzítő szöveget rögtön az Anyám utolsó húsvétja című, a konfliktushelyzetet feloldó, s az anya képét a nyitott térbe helyező vers követi. Az újabb családversek, hogy ugorjunk az időben, tehát a szerelmes versek, s a gyermekeihez írott versek pedig valóban a költészetnek az etikum általi felszámolását hordozzák magukban. Itt és most csupán a Térelválasztás című, mondjuk megint így, szöveget idézem, pontosabban annak is csak a befejezését. A vers helyzete a következő: a költő magára csukja a szobaajtót, hogy dolgozni tudjon, s hogy a munkában ne zavarja a tizennégyhónapos gyermek. A kislány, merthogy róla van szó, az ablaküveghez tapasztja arcát. „Két, üveget átolvasztó szemet látok. És tehet-e bármit is az ember, ha ily jelenvalóanfigyeli az Isten?” - hangzanak a szöveg utolsó mondatai. Az összefüggések nyilvánvalóak: a valós életben keletkezett hiányokat Kovács István a valós világban oldja fel, a feloldás pedig megszünteti magát a költészetet is. Mindenképpen ide kell állítanom Kovács Istvánnak azt a kijelentését is, mely szerint nem biztos, hogy a jövőben verseket fog írni, de mindenképpen költőként szeretne élni. Látni való, hogy a költészetet az etikummal azonosítja, a Kilencek költői közül ez a sajátosság csak rá jellemző, s talán éppen ez a sajátosság az, amelyik a közös indulás következtében, az egymásra utaló motívumok mögött mindezidáig rejtve maradt. Ennek tudatosítása lehet a kötet elolvasásának első tanulsága. Kovács István költői világának másik jellegzetessége a történelemhez való rendkívül erős személyes kapcsolódás. Amint már utaltam rá, történészi pályája mintegy megteremtette az értelmezésnek azt a lehetőségét, hogy a verseket „mellékterméknek” nézzük, forgácsoknak, melyek a történész munkája mellett keletkeztek. Ezt a felfogást cáfolandó tartom fon100