Füzi László: Balvégzetű évtized? Esszék, tanulmányok (Pozsony, 1996)
Szerepversek - sorsversek
Szerepversek - sorsversek Baka István: November angyalához Abban, hogy még mindig létezik egységes magyar irodalmiság, s ez az irodalom még nem szakadozott összetevőinek egymástól elkülönülő halmazaira, nagy szerepe van Baka István költészetének. Ez a költészet ugyanis kedvező fogadtatásra talált a magyar irodalom legkülönbözőbb pólusain, úgy is mondhatnánk, annyira gazdag és összetett, hogy képes elviselni a legkülönbözőbb megközelítési módok összes következményét, s majd mindenkinek azt mutatja, amit az látni szeretne benne. Baka költészete egyszerre hagyományos és modem, képalkotása máig Vörösmarty és József Attila hatását őrzi, a közösségi tematika az irodalom társadalmi feladatvállalásának igenlőihez kapcsolja, verseinek mívessége, a legbonyolultabb költői eszközök biztos kezű alkalmazása, modem irodalmi tájékozódása, a szerepversek tragikus játékossága, a költészet hatalmában való csalódottsága, s nem utolsó sorban az egyént foglalkoztató végső kérdések középpontba állítása viszont az egyéniség elvontabb világát vizsgálókhoz kötik, az irodalomban „csak” az irodalmi cselekvést látókhoz. Tegyük hozzá rögtön az eddigiekhez: nem véletlenül történt így, ami történt, Baka költészete valóban lehetőséget ad arra, hogy a különböző alapállásokból kiinduló irodalomszemléletek az önmaguk igazolására példákat, méghozzá roppant magas színvonalú példákat találjanak ebben a költészetben, ám ha ezt a megjegyzést megengedtük magunknak, akkor azt is hozzá kell tennünk, hogy roppant szomorú, hogy minden úgy történt, ahogyan történt, hiszen egy roppant bonyolult és gazdag költészetet igyekeztek az irodalom körül tevékenykedők és a különböző szekértáborok képviselői a maguk képére asszimilálni, miközben elkövették a legnagyobb hibát, amit az irodalom körül ténykedve egyáltalán el lehet követni: a költő, 88