Füzi László: Kötések, szakadások. Hármaskönyv (Pozsony, 2012)
Világok határán
Akkor, amikor a kétkezi munka uralta az életünket, nem is sejthettem, hogy a mi életünkben is érezhető lesz az a folyamat, amelyet John Lukacs elanyagtalanodásnak nevez. „... azzal, hogy az anyag fokozatosan elveszti lényegi jellegét, azaz elanyagtalanodik, megfoghatatlan lesz, elfolyik’. ...Az anyag a tudat hatása alatt áll, sőt a tudat is teremti az anyagot. A tudat befolyása az anyagra, ha nem is egyenletesen, de növekszik” Ugyanezzel a jelenséggel áll összefüggésben az, hogy a közvetlen termeléssel a munkaképes korú lakosság egyre kisebb része foglalkozik, azaz „nem termel, hanem igazgatási vagy szolgáltatási’ munkát végez” - ahogy John Lukacs mondja. John Lukacs adatai szerint az Egyesült Államok és így a világ történetében éppen születésem évében fordult elő először, hogy többen dolgoztak a nem termelő, mint a termelő szférában.* 20. Egy-két háznyira hozzánk szomszédok kerültek, gyerekek, néha bolyongtunk a réten, nagy kerülővel, a „celi" vasút hídján átmentünk, s úgy vissza, az Ikva és a Kis-lkva közötti Hármas-tóhoz jutottunk, ott próbáltunk „horgászni". Valahonnét bambuszbotot szereztünk, damilt kötöttünk rá, arra horgot tettünk, de soha nem fogtunk semmit, igaz, az általunk létrehozott alkalmatosság sem hasonlított a valódi horgászbothoz. A vízhez, hajóhoz ösztönösen vonzódtam, fából kicsi hajót faragtam, vitorlát tettem rá, az otthoni mosóteknőben úsztattam. Jóval később, amikor már nagyobbak voltunk, a másik vasúti töltésen indultunk el, aztán a Lésnél, ez az Esterházy-kastélyt körbefogó erdő neve, elfordultunk, s a főallén magáig a kastélyig jutottunk el. Edzéseken is átfutottunk Fertődre, komoly erőpróba volt ez. Sok játéknak adott teret a rét és az Ikva. Volt, hogy az Ikvánál fával, ágakból fonott hálóval felfogtuk a vizet, úgy fürödtünk, de ezt talán egyszer vagy kétszer tettük csak meg. Jobb volt a strand. Az Ikva oldalán, a töltésen egészen a vasútig mehettünk el, majdhogynem az Ikvának a mi kertünk mögötti szakaszán kezdődött a víztározó, a normális meder itt kiszélesedett. Nyáron mindig száraz volt, ide jártunk csalánt („csollány"-nak mondtuk) szedni a disznóknak. Sarlóval vágtuk vagy nagy, durva kesztyűt húztunk a kezünkre, úgy téptük, s raktuk a zsákba. Ha valamit nagyon vártam, hogy * John Lukacs: Az Amerikai Egyesült Államok XX. századi története, fordította: Zala Tamás, Európa Könyvkiadó, 2002, 18. és 88. 77