Füzi László: Lakatlan Sziget I-III. Napló 1997-1999 (Pozsony, 2000)
I. - Irodalom
mányt, benne főképpen a történettudományt olyan erős elvonatkoztatásokkal bírónak tartom, hogy az a maga eszközeivel képtelen a valamikori élet teljességét feltárni. Bármennyire is a teljességre törekszik, be kell érnie a részletekből következő elvonatkoztatásokkal, így jártam magam is, amikor meg akartam írni a harmincas évek magyar irodalmának történetét. Leültem mindenféle nagy könyv elé, s megszámoltam, hány íróval kellene foglalkoznom. Csak azok voltak kétszázan-háromszázan, akiket az „utókor” említésre méltónak talált. De már az ő életművük is egy sor absztrakció nyomán maradt fenn a rostán. Visszamenni a kezdetekig, s a kezdetekből kiindulva a teljes világot felépíteni, ez az, ami a tudomány eszközeivel egyre inkább elképzelhetetlennek tűnik a számomra. Ezzel szemben a műalkotás a maga választott területét soha nem terjeszti ki a teljességre, a maga világán belül viszont a teljességre törekszik, talán ez a teljesség, az elérhető teljesség az, ami a művészetben fogva tart. A történettudósok közül becsülöm őket, ahogyan minden komoly tudóst becsülök — senki nem mondhatja, hogy választott korszakának teljességét elénk tárta, mert ezt egyszerűen nem teheti meg, a műalkotásban azonban elérhető a teljesség, a nagy mű önmagában is teljes világként tud létezni. Nem megteremteni akarom a teljességet, erre képtelen lennék, a tehetségem is hiányzik hozzá, ezt belátva egyetlen sort sem írtam le, úgymond, irodalmi igénnyel, hanem átélni szeretem a művet, ha lehet, azonosulni vele, talán ezért mondhatom azt, hogy a határhelyzetekig eljutó mű tajt fogva. Az a vers, amelyik az egyszeri lét élménye mögött megmutatja a létezés törvényeit, az irracionális létezés mögött a racionális hátterets fordítva, a lét mögött a semmit. József Attila - Kosztolányi — Szilágyi Domokos. Azt, hogy József Attila és Kosztolányi a Semmit is felmérte, tudjuk, ám Szilágyi Domokost nem kapcsoltuk hozzájuk. Pedig az Öregek könyvének bevezetőjében ő írta le ezeket a sorokat: „hiába/minden, a kába/önámítás: /ne hallj, ne tudj, / ne nézz, ne láss. /A tanulság/csak ennyi:/az ember mögött/mindig ott/a Semmi". De lehet, hogy Szilágyi Domokos nem József Attilából és Kosztolányiból kiindulva jutott el a határokat kutató, bejáró költészetéig, hanem Szabó Lőrinc volt az ős forrása. Szabó Lőrinc a Tücsökzene kilencvenedik. Most