Füzi László: Lakatlan Sziget I-III. Napló 1997-1999 (Pozsony, 2000)

I. - Irodalom

mányt, benne főképpen a történettudományt olyan erős elvo­natkoztatásokkal bírónak tartom, hogy az a maga eszközeivel képtelen a valamikori élet teljességét feltárni. Bármennyire is a teljességre törekszik, be kell érnie a részletekből következő elvonatkoztatásokkal, így jártam magam is, amikor meg akar­tam írni a harmincas évek magyar irodalmának történetét. Le­ültem mindenféle nagy könyv elé, s megszámoltam, hány író­val kellene foglalkoznom. Csak azok voltak kétszázan-három­­százan, akiket az „utókor” említésre méltónak talált. De már az ő életművük is egy sor absztrakció nyomán maradt fenn a rostán. Visszamenni a kezdetekig, s a kezdetekből kiindulva a teljes világot felépíteni, ez az, ami a tudomány eszközeivel egyre inkább elképzelhetetlennek tűnik a számomra. Ezzel szemben a műalkotás a maga választott területét soha nem terjeszti ki a teljességre, a maga világán belül viszont a teljességre törekszik, talán ez a teljesség, az elérhető teljesség az, ami a művészet­ben fogva tart. A történettudósok közül­­ becsülöm őket, aho­gyan minden komoly tudóst becsülök — senki nem mondhatja, hogy választott korszakának teljességét elénk tárta, mert ezt egyszerűen nem teheti meg, a műalkotásban azonban elérhető a teljesség, a nagy mű önmagában is teljes világként tud létez­ni. Nem megteremteni akarom a teljességet, erre képtelen len­nék, a tehetségem is hiányzik hozzá, ezt belátva egyetlen sort sem írtam le, úgymond, irodalmi igénnyel, hanem átélni szere­tem a művet, ha lehet, azonosulni vele, talán ezért mondha­tom azt, hogy a határhelyzetekig eljutó mű tajt fogva. Az a vers, amelyik az egyszeri lét élménye mögött megmutatja a létezés törvényeit, az irracionális létezés mögött a racionális hátteret­s fordítva, a lét mögött a semmit. József Attila - Kosztolányi — Szilágyi Domokos. Azt, hogy József Attila és Kosztolányi a Sem­mit is felmérte, tudjuk, ám Szilágyi Domokost nem kapcsoltuk hozzájuk. Pedig az Öregek könyvé­nek bevezetőjében ő írta le ezeket a sorokat: „hiába/minden, a kába/önámítás: /ne hallj, ne tudj, / ne nézz, ne láss. /A tanulság/csak ennyi:/az ember mögött/mindig ott/a Semmi". De lehet, hogy Szilágyi Domo­kos nem József Attilából és Kosztolányiból kiindulva jutott el a határokat kutató, bejáró költészetéig, hanem Szabó Lőrinc volt az ős­ forrása. Szabó Lőrinc a Tücsökzene kilencvenedik. Most

Next